2015. március 21., szombat

Jobbik: a tapolcai kórház sorsa a legfontosabb



Forrás: MTI | 2015. 03. 21. 19:46:19
A Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje szerint a térség legfontosabb ügye a tapolcai kórház jövője.

Rig Lajos az ellenzéki párt szombat esti tapolcai lakossági fórumán azt mondta, a kórház sorsa ugyanúgy érinti a balatonedericsieket, mint a nagyvázsonyiakat, mert a tapolcai kórház aktív ágyainak hiánya megmutatkozik az ajkai kórház túlterheltségében is.

A térségben történt változásokra utalva a Veszprém megye 3-as választókerületében induló képviselőjelölt kijelentette: megbukott az egészségügyi rendszer átalakítása, és felelősségre vonást sürgetett azzal szemben, "aki ezt megálmodta, leírta és véghezvitte".

Kitért arra is, Tapolcának szüksége lenne turizmusfejlesztésre. Azt mondta, ha megvalósulna a várost a Balatonnal összekötő kerékpárút, akkor valóban lehetne kétirányú idegenforgalomról beszélni. A 2007 és 2013 közötti gazdaság-, turizmus-, város- és intézményfejlesztési, valamint munkahely-teremtési adatokra hivatkozva szóvá tette, hogy e források közül Tapolcára érkezett a legkevesebb: egy főre vetítve 230 ezer forint.

Dobó Zoltán, Tapolca jobbikos polgármestere kijelentette, a legnagyobb feladatának azt tekinti, hogy újra legyen aktív betegellátás Tapolcán. Közérdeknek nevezte, hogy legyen ismét aktív belgyógyászat, sebészet és szülészet a kórházban. Mindezt azzal is indokolta, hogy a Jobbik egy hét leforgása alatt több mint tizenkétezer támogató aláírást gyűjtött az ügyben.

Kepli Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője a térség problémái között arról beszélt, hogy a kormány nem fordít elég pénzt a Balatonra, nincs egységes koncepciója és a szezon meghosszabbítása érdekében sem történt semmi az elmúlt huszonöt évben.

Veszprém megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében azért kell időközi választást tartani, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt. A választást április 12-én tartják meg.

Nincsenek megjegyzések: