2015. március 30., hétfő

Förtelmesnek tartja az Együtt, amit a Fidesz csinált a Quaestor-ügyben



Forrás: 180 perc/Kossuth Rádió | 2015. 03. 30. 09:38:00

A Fidesz által foglyul ejtett állam időt adott a Quaestor-ügy felelőseinek, hogy pénzeket rejtsenek el – mondta Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke. A politikus szerint a legfőbb ügyész bűnsegéd, a miniszterelnök köztörvényes bűnt ismert el, a brókerpiac rendbetételéről szóló fideszes javaslat pedig csak az újabb ellenséggyártást, illetve a fideszes állam mulasztásainak leplezését szolgálja. Az Együtt azt támogatja, hogy a parlament akár az előrehozott választások kiírását is kiprovokáló országgyűlési javaslatot fogadjon el az ellenzéki pártok támogatásával.



Kapkodó és a Quaestor-károsult kisbetétesek problémájának nem oldja meg a brókerpiac rendbetételéről szóló fideszes javaslat, alapvetően ezért nem támogatja azt az Együtt – mondta a 180 percben Szigetvári Viktor, a párt elnöke.

A politikus szerint a Fidesz által foglyul ejtett állam mondott csődöt az elmúlt hetekben – a fideszes ügyészség, jegybank, kormány – azzal, hogy engedte azt a „förtelmet, ami ebben az ügyben kialakult”. Az Együtt álláspontja, hogy nem hergelni kell az egyébként bizonyos tekintetben tisztességesen működő brókercégek ellen, hanem az államnak élnie kell azokkal az eszközeivel, amelyek jelenleg is léteznek. Rogán Antal, a Fidesz-frakció vezetője csak azért terjeszti be a brókerpiac rendbetételéről szóló törvényjavaslatot, mert leplezni akarja pártja, illetve a fideszes állam mulasztásait.
Szigetvári Viktor, az Együtt párt elnöke a Quaestor-ügyről - 180 perc
http://www.hirado.hu/2015/03/30/fortelmesnek-tartja-az-egyutt-amit-a-fidesz-csinalt-a-quaestor-ugyben/
A kormánypárti törvényjavaslat lehetővé tenné, hogy még a büntetőeljárás befejezése előtt a bíróság zárolhassa a károkozó pénzügyi szervezetek, illetve a tisztségviselők, továbbá érintett könyvvizsgálók személyes vagyonát – mondta még múlt kedden a TV2-ben Rogán Antal. A politikus kifejezte reményét, hogy az Országgyűlés még márciusban elfogadja a törvényt, ami már húsvét előtt érvénybe léphet. Ehhez az kell, hogy az ellenzék is hozzájáruljon a házszabálytól eltéréshez.

Szigetvári Viktor szerint Polt Péter legfőbb ügyész családi elfogultság okán bűnsegédként hozzájárult ahhoz, hogy Tarsoly Csaba, a Quaestor tulajdonosa, illetve azok a személyek, akik 150-210 milliárd forinttal tűntek el, két, két és fél héten keresztül menlevelet kapjanak, illetve elrejtsék a pénzeket. Az Együtt elnöke azt mondta, Polt Péter lánya a Quaestor egyik vezetőjének az élettársa, a felesége pedig a Magyar Nemzeti Bank humánerőforrás-igazgatója.

Az Együtt elnöke szerint egy gyors gyanúsítás után a mostani törvények szerint azonnal el lehetett volna rendelni a vagyonzárat, mindent le lehetett foglalni fedezetként – szállodát, stadiont, bevásárlóközpontot, szabad pénzeszközöket.

Ellenzéki pártok egyeztetése március 26-án a Quaestor-ügyben - Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt (MLP) ügyvivője (b), Tóbiás József, az MSZP elnöke, a megbeszélés kezdeményezője (b2), Szabó Tímea, a PM társelnöke (b3), Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke (j3), Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke (j2) és Schiffer András, az LMP társelnöke (j) MTI Fotó: Szigetváry Zsolt


A politikus hozzátette, pártja véleménye, hogy ha a mai jogállamban alkotmányellenesnek is tűnik egy gyanúsítás nélküli vagyonzár elrendelése, abban az Együtt partner, hogy javuljon a pénzpiac átláthatósága, illetve a későbbi, polgári peres kárigényekre vonatkozóan a jogalkotó átalakítsa a vagyonzár intézményét. A polgári peres kártérítésekben a vagyonzárat nem úgy lehet elrendelni, ahogy egy mostanihoz hasonló bűnesetben jó lenne. Ezzel kapcsolatban azonban Rogán Antal nem tett javaslatot, az Együtt ezért nem támogatja a házszabálytól való eltérést, amelyhez négyötödös többség kellene.

Nagyon fontos azonban, hogy hétfőn hat ellenzéki párt a példátlan Quaestor-botrány kapcsán való együttműködésről egyeztet. Ennek közös parlamenti módosító javaslat is a része lehet. Hozzátette: az Együtt a Fidesz javaslatán nagyon kevés kozmetikázni valót lát, mert megint politikai szándékról van szó, a kormánypárt ismét ellenséget gyárt, most éppen a brókerekből – tette hozzá.

Szigetvári Viktor arról is beszélt, hogy Orbán Viktornak is felelőssége van az ügyben, a miniszterelnök köztörvényes bűnt ismert el, amikor közölte, hogy már botrány kirobbanása előtt tudott a Quaestor problémájáról.  Az Együtt elnöke szerint a kormányfő segített kimenekíteni egyes pénzeket a cégből, de nem cselekedett a kisbetétesek érdekében. Az Együtt ezért támogatja, hogy a parlament akár az előrehozott választások kiírását is kiprovokáló országgyűlési javaslatot fogadjon el az ellenzéki pártok támogatásával.

Szigetvári Viktor hozzátette, azt végképp elfogadhatatlannak és törvényellenesnek tartja, hogy állami szervek az adófizetők pénzét megbízhatatlan brókercégeknél forgatják úgy, hogy nem tudni, azzal ki jár jól.

Nincsenek megjegyzések: