Vajon miről beszélgetett 1909-ben, sakkozás közben Hitler és Lenin? Egyáltalán: mit keresett egy zsidó család bécsi kávéházában a XX. század két legnagyobb forradalmára, gazembere? Szörényi László Széchenyi-díjas irodalomtörténész a 80-as évek végén felbukkant alkotásban látja Európa kulturális válságának egyik bizonyítékát. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.
„Volt néhány kisebb kitérő – nagykövetség Rómában, ösztöndíjak –, de a Ménesi út életem legállandóbb színtere” – meséli az MTA Irodalomtudományi Intézeténekegykori igazgatója, aki képtelen megérteni, miért kell az intézetnek elköltöznie. „Ez az úgynevezett reform: legyen minden humán intézet egy helyen. Azt, hogy az elegáns várbeli palotákat ott kell hagyni, világos. De mi itt senkinek sem vagyunk az útjában.”
Szörényi azt írta egyik tárcájában, hogy úri fiúként élte meg a legsötétebb ötvenes éveket. „Anyám arra kért, hogy az iskolában fogjam be a számat. Sajnos nem voltam elég fegyelmezett, így amikor 1953-ban Sztálint gyászolta az ország, megjegyeztem a barátomnak, hogy előbb is felfordulhatott volna a vén disznó.” Az irodalomtörténész későbbi pályája során sem tudott lakatot tenni a szájára.
„Szüleim Pannonhalmára szántak, de osztályfőnököm könyörgött, hogy világi gimnáziumba írassanak, különben nem vesznek fel a bölcsészkarra – meséli. – Ez a tanárnő intézte el, hogy bejussak az Eötvös Gimnáziumba. Nem tudok elég hálás lenni Kubínyi László tanár úrnak, aki csirizzel összeragasztatta velünk a forgalomban lévő irodalomkönyv lapjait, hogy véletlenül sem forgassuk őket. Nagyszerű hely volt az Eötvös, állapítottuk meg ötvenedik érettségi találkozónkon. Harminchatan voltunk, és senki sem lépett be a pártba.”
A teljes interjú elolvasható a március 5-i Heti Válaszban. Lapunk elektronikus formában a Digitalstand.hu-n is megvásárolható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése