2013. június 8., szombat

Veszélyhelyzetet rendelt el a miniszterelnök


Történelmi vízállás várható és elhúzódó védekezésre kell berendezkednünk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az árvízről tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján, kedden.

A kormányfő tájékoztatása szerint az Ausztriából érkező adatokra hagyatkoznak a felkészülés során. „Óriási víztömeg érkezik Magyarországra, ami szerdán fog belépni az ország területére, ezért a legnehezebb időszak a hétvégén várható” – közölte. A víztömeg mérete, ami a szakemberek számításai szerint minden idők legmagasabb vízállását eredményezi majd, olyan erejű, hogy a kormány energiáinak legnagyobb részét a védekezésre kell fordítani – fűzte hozzá a miniszterelnök.

Veszélyhelyzetet rendelt el a miniszterelnök
A kabinet árvízzel kapcsolatos döntéseit ismertetve Orbán Viktor elmondta: ma déltől elrendelik a veszélyhelyzetet a kormánybizottság javaslatára. Továbbá megkezdik a szakemberek átcsoportosítását az ország azon részéből, ahol jelenleg nincs árvízveszély.

Valamint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter biztosította a kormányt, hogy a szükséges források rendelkezésre állnak. A kormányfő arról is tájékoztatott, hogy 8000 katonát, 1400 vízügyest tudnak, 8000 katasztrófa védelmist – amit szükség esetén meg is tudnak többszörözni -, és 3600 rendőrt tudnak jelenpillanatban mozgósítani. A rendvédelmi dolgozók kapcsán ugyanakkor megjegyezte, hogy az erőforrás átcsoportosítás nem veszélyeztetheti más területek biztonságát.
A bizottság véleményét ismertetve Orbán Viktor közölte: az országnak valós esélye van arra, hogy ezt a nagy víztömeget a mederben tartsa. Ennek kapcsán tájékoztatott arról is, hogy jelenleg is folynak a gátak megmagasítási munkálatai.

Az állampolgároktól a kormányfő azt kérte, hogy működjenek együtt a közhatalmi szervekkel. A víztömeg olyan óriási, hogy valós kockázatot jelent az emberi életre nézve, ezért, ha nincs együttműködés, akkor emberéleteket lehet veszíteni. "Ha van együttműködés, mindenkit meg fogunk védeni"– hangsúlyozta. Az érintett területeken élőket arra is megkérte, hogy készüljenek fel az esetleges evakuálásra a folyó partján. Megjegyezte: az erre vonatkozó tervek készen állnak, de abban reménykedik, hogy nem kell majd ilyen intézkedéseket életbe léptetni.

Mindezeken túl kiemelte, hogyha biztonságba helyezték saját családjukat az emberek, akkor a védekezésben is vegyenek részt, mert szükség lesz az állampolgári részvételre is. 12 órától életbe lép a veszélyhelyzetre vonatkozó jogrendszer – ismételte meg a miniszterelnök.
 (fidesz.hu)



Nincsenek megjegyzések: