2013. június 8., szombat

Összefogás: eddig 40 millió forint érkezett


A Nemzeti Összefogás számlaszámra várják az adományokat, éjféltől él a 1357-es hívószám is.
 
Éjféltől megszűnik a karitatív szervezetek egyéni adománygyűjtő vonala és szombattól közös adományvonalon, a nemzeti összefogás 1357-es vonalán gyűjtik a felajánlásokat az árvízi rászorultak megsegítésére. A humanitárius szervezetek támogatására, valamint a későbbi felújításokra hívásonként és SMS-enként 250 forintot lehet adományozni a 1357-es vonalon. A Nemzeti Összefogás számlaszámára: 11711711-22222222-00000000, pedig továbbra is várják a pénzadományokat.
 
Soltész Miklós a Duna Közbeszéd című műsorában elmondta, hogy a számlára már 40 millió forint érkezett. A szociális és családügyért felelős államtitkár elmondta, hogy fantasztikus az összefogás, az, ahogy az emberek segítenek. Az államtitkár közölte, hogy a pénz elosztása közösen fog történni az állam és a karitatív szervezetek részéről.  Soltész Miklós a műsorban emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években voltak, akik visszaéltek a súlyos helyzetekkel és adományvonalakat indítottak, azonban az oda beérkező pénz nem jutott el az emberekhez. „Itt a közös bizalom megvan, a közös megegyezés megvan és az elosztásban is meg lesz” – közölte az államtitkár.

Külföldről nem hívható az adományvonal, azonban a Nemzeti Összefogás számlaszámra várják az adományokat. A számlaszám HU45 11711711-22222222-00000000, s amennyiben külföldről érkezik az adomány az utaláskor be kell írni egy SWIFT-azonosítót kell beírni, ami: OTPVHUHB.

Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója a Duna esti műsorában arról beszélt, hogy a 1357-es közös hívószám egy üzenet is a külvilág felé, mégpedig az, hogy az összefogás ilyen formában is megnyilvánul. Kardos István arról is beszélt, hogy a korábbi árvizekhez képest, sokkal összehangoltabban, sokkal jobb és több információval tudnak dolgozni, ami nagyban segíti a civil szervezetek munkáját is.

A kormány.hu oldalon egyébként közzéteszik majd minden nap, hogy az adományszámlára és az adományvonalra mennyi pénz érkezett, valamint azt is feltüntetik majd, hogy egyes megyékből a katasztrófavédelmi főigazgatóságokhoz milyen felajánlások érkeznek.

"Köszönjük mindenkinek a fizikai, anyagi és lelki segítséget is. Érezhető az összefogás, ami beindult és reméljük, hogy az időjárás is kegyes lesz hozzánk" – mondta a műsorban Soltész Miklós. 
 
 (hirado.hu)

Nincsenek megjegyzések: