2013. június 24., hétfő

"Magyarország immár a fejlesztésre koncentrálhat"

Ma már elmondhatjuk, hogy Magyarország immár a fejlesztésre - az önkormányzatok és a vállalkozások fejlesztésére - koncentrálhat, ami azt fogja szolgálni, hogy újabb és újabb munkahelyeket fogunk tudni teremteni - jelentette ki vasárnapi sajtótájékoztatóján Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője annak kapcsán, hogy Magyarország pénteken, az Európai Unió pénzügyminiszteri tanácsa (Ecofin) döntésének értelmében, kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól.


Hoppál Péter emlékeztetett, Magyarország az Európai Unión belül példátlanul hosszú ideig, kilenc éven keresztül képtelen volt kikerülni a túlzottdeficit-eljárás alól. Nyilvánvaló, hogy ez az egymást követő szocialista kormányok szélsőséges és veszélyes gazdaságpolitikájának volt a következménye – húzta alá a fideszes politikus, hozzátéve, 2010-ben az új kormány kitartott amellett az elhatározása mellett, hogy hazánkat mindenképpen ki kell vezetni a túlzottdeficit-eljárás terhe alól.
Hoppál Péter sajtótájékoztatója
Hoppál Péter elmondása szerint mindez azért volt fontos, mert ma már elmondhatjuk, hogy Magyarország immár a fejlesztésre - az önkormányzatok és a vállalkozások fejlesztésére - koncentrálhat, ami azt fogja szolgálni, hogy "újabb és újabb munkahelyeket fogunk tudni teremteni".

A szóvivő úgy fogalmazott, az a politika, amelyik 2010 előtt az állampolgárokat, illetve a különböző vállalkozásokat csak megszorításokkal sújtotta, „befagyásra ítélte a magyar gazdaságot”. Tudhattuk és láthattuk, hogy óriási méretű adósságot halmoztak fel ugyanebben az időszakban az önkormányzatok, a vállalkozások és a háztartások is. A jelenlegi kormány gazdaságpolitikájának következtében a nyugdíjemelésekkel és a reálbér-növekedéssel egyidejűleg a rezsicsökkentés időszakát élhetjük. Ez azért lehetséges, mert már az unióban is látják, hogy Magyarország gazdasági teljesítménye emelkedik – mutatott rá Hoppál Péter.
Fotó: fidesz.hu
Kikerültünk a recesszióból, emelkedő pályára került a magyar gazdaság. A Fidesz-kormány kemény munkával, az emberekkel összefogva elérte ezt az eredményt. Azért nagy siker ez, mert most már olyan papírunk van róla, amit senki sem kérdőjelezhet meg – folytatta az előző gondolat kapcsán a kormánypárti honatya. Hoppál Péter elmondása szerint 2004 és a 2010 között, a szocialista kormányok idején, mindig „elégtelen osztályzatot kaptunk” az uniótól, azonban 2010 óta a kormány olyan munkát végzett el, amelynek eredményeképpen „vége van a rossz iskolai osztályzatoknak”.

A Fidesz szóvivője hangsúlyozta, a visszanyert uniós fejlesztési források beinvesztálhatóak a gazdaságfejlesztésbe és már nem fenyeget bennünket az a veszély, hogy elveszítjük őket. A szóvivő Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila vasárnapi találkozója kapcsán úgy fogalmazott, „ők azok, akiknek a gazdaságpolitikája tönkretette Magyarországot és ők azok, akik képesek voltak arra is, hogy az Európai Uniónak valótlan adatokat szolgáltassanak és rossz adatokkal húzzák ki annak a méregfogát, hogy az eljárásban minél rosszabb és rosszabb pozícióba kerüljünk”. Ezek a baloldali vezetők lebuktak és kiderült Magyarországról, hogy a szocialista kormányzás időszakában meghamisított költségvetési adatokat szolgáltatott – emelte ki Hoppál Péter, hozzátéve, a baloldali vezetők által elvégzett botrányos munkának "a magyar családok és a magyar háztartások itték meg a keserű levét".
Nagyon fontos, hogy akik ma egyezkednek, nehogy visszakerüljenek a hatalomba, mert akkor nyilvánvaló, hogy ugyanolyan hazug és kizsigerelő gazdaságpolitikát folytatnának, mint amilyenből már levizsgáztak az unió és a magyar emberek előtt is – húzta alá a Fidesz szóvivője. A kormánypárti honatya szerint a magyar emberek 2010-ben egyszer és mindenkorra azt mondták, nincs szükség azokra az emberekre, akik csak a multinacionális vállalatok és a bankok érdekeit kiszolgáló gazdaságpolitikát folytattak. Ehelyett új irányt váltottunk. Meg kell őrizni ezt az értéket, további kemény munkával a fejlesztések irányába kell állnunk. Ez Magyarország útja, ezt az összefogást kell folytatni – jelentette ki Hoppál Péter.

A szóvivő Gúr Nándor szocialista képviselő vasárnapi sajtótájékoztatójára reagálva azt mondta, „a szocialisták éppen az ellenkezőjét csinálták annak, mint amiről beszélnek”, hiszen a Gyurcsány-Bajnai kormányok megduplázták a munkanélküliséget, elvették a nyugdíjakat, növelték az adókat és a munkavállalók terheit, „miközben a rezsiárak rekordmagasságba emelkedtek”. Bajnaitól és Gyurcsánytól és az MSZP-től sem fogadunk el semmiféle gazdaságpolitikai vonatkozású felhívásokat. A családi adókedvezményt és a magyar embereket megvédjük. Nem kérünk kioktatást azoktól, akik tönkretették a családokat és Magyarországot – szögezte le Hoppál Péter.
Arra az újságíró felvetésre, miszerint a szocialisták továbbra is a többkulcsos adórendszert támogatják, Hoppál Péter úgy reagált, „minden alkalommal, amikor a szocialistáktól megtudunk valamit, hogy mit szeretnének bevezetni, akkor lebuknak, mert amikor napvilágra kerül, milyen újabb intézkedésre készülnek, akkor kiderül, hogy megint a magyar emberek ellen készülnek bármit is csinálni”. A többkulcsos személyi jövedelemadó bevezetése azt jelenti, hogy a magyar családoktól akarnak adó formájában sarcokat behajtani. Ismerjük már a szocialistákat, tudjuk, hogy azzal kelnek és azzal fekszenek, hogy minden terhet a magyar adófizető polgárokra akarnak ráterhelni – fogalmazott a Fidesz szóvivője, aki „bukott gondolkodásnak” nevezte a szocialisták elképzeléseit. Ha Gúr Nándorék adót akarnak emelni, mondják csak el, hallják az emberek és értesüljenek róla, hogy ők megint a magyar emberek kárára akarnának politizálni – jelentette ki Hoppál Péter.
Beszélt arról is, a szocialisták idején megkétszereződött a munkanélküliség, a mostani adatok szerint viszont a foglalkoztatás növekszik, csökken az államadósság, emelkednek a reálkeresetek és a nyugdíjak, miközben az infláció „negyven éves mélyponton van”. A szocialisták ha akartak volna, bizonyíthattak volna a foglalkoztatás terén, de a nyolcéves kormányzásuk végére kétszeresére emelkedett a regisztrált munkanélküliek száma. Erre képesek ők. Hiába kérik számon ma a kormányon, hogy van olyan család, ahol nincs kereső, ők okozták ezt a helyzetet – mutatott rá Hoppál Péter.
(fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: