2012. február 20., hétfő

Tarlós a BKV-t illetően sokkal optimistább, mint eddig + videó


A főpolgármester álláspontja szerint a BKV adósságállományával kapcsolatban a szűk határidőkre kell legjobban vigyázni, továbbá arra, hogy a hosszú távú finanszírozásban olyan programokat és határidőket fogadjanak el, amelyek fizikailag tarthatók. Tarlós István az m1 Ma reggel című műsorában hétfőn bizakodásának adott hangot amiatt, hogy a kormány tárgyalóbizottságával - Varga Mihállyal, Fellegi Tamással és Naszvadi Györggyel - már az első megbeszélésen más megvilágításba került a nyolcéves adósságállomány kérdése.

A főpolgármester megjegyezte: úgy hiszi, hogy rövid távon, erre a költségvetési évre talán meg fog oldódni a probléma. Reményét fejezte ki, hogy a kormány szerdán foglalkozik a kérdéssel.


Tarlós István az m1 Ma reggel című műsorában

Mint ismertette, a társaság működtetésére vonatkozó hosszú távú koncepció keddre készül el. A főpolgármestert szavai szerint két dolog aggasztja, bár sokkal optimistább mint eddig: az egyik a 2004-ben felvett adósságállomány kezelésének technikai időkerete, vagyis hogy elég lesz a hátralévő idő. Másodikként a hosszú távú koncepciót nevezte meg, amelynek elkészítésébe a kormány javaslatára a Századvég Intézet is bekapcsolódott. Megjegyezte, hogy közreműködésük azt is jelenti, hogy nemcsak a városvezetés elképzelései lesznek benne a tanulmányban, hanem más gondolatok is.

"Ez egyik oldalról jó, másikról azért van bennem egy kis izgalom ebben a tekintetben, mert attól tartok, nehogy a végén olyan anyag készüljön el, hogy a közgyűlés ijedtében, attól félve, hogy a BKV tényleg csődbe kerül, olyan programot, olyan vállalásokat fogadjon el, amik most megoldásnak tűnnek(…), de bizonyos okokból végrehajthatatlanná válnak" - fogalmazott Tarlós István, hozzátéve: előfordulhat, hogy most mindenki úgy gondolja, van megoldás, aztán egy év múlva kiderül, hogy nem valósítható meg.

A főpolgármester arról is szólt: egyetért azzal a céllal, hogy a kormány mielőbb ki tudjon szállni a rendszertelen támogatásokból.

Kitért a Nemzetgazdasági Minisztérium buszcserékre vonatkozó javaslatára is. Ezeket fontosnak nevezte, megjegyezte ugyanakkor, hogy ennél is nehezebb lesz a HÉV és metrószerelvények cseréje, valamint a hármas metró pályájának felújítása. "Fogalmam nincs, hogy a városnak, de az államnak is honnan és hogyan lesz erre pénze" - mondta a városvezető, kiemelve: a BKV adósságállománya 10 milliárdokról, a járműcsere azonban 100 milliárdokról szól.

(MTI-fidesz.hu)

34 megjegyzés:

Névtelen írta...

buy valium in canada valium non generic - many pills valium

Névtelen írta...

diazepam dosage buy valium online no prescription in australia - diazepam 50 mg dose

Névtelen írta...

ambien for sale no prescription ambien generic reviews - much does generic ambien cost without insurance

Névtelen írta...

alprazolam medication 1.5 mg xanax effects - xanax kick in time

Névtelen írta...

diazepam 5mg buy diazepam from india - buy diazepam 10mg bulk

Névtelen írta...

buy xanax online forum buy xanax online from canada - xanax bars does do

Névtelen írta...

buy xanax xanax gg249 - xanax effects cortisol

Névtelen írta...

ativan without prescription long do ativan withdrawal last - ativan user reviews

Névtelen írta...

xanax buy xanax generic pictures of pills - blue round xanax 031

Névtelen írta...

cheap alprazolam xanax 620 - long do effects 1mg xanax last

Névtelen írta...

lorazepam 1mg long will 1mg lorazepam last - lethal dose of ativan

Névtelen írta...

ativan cost ativan dosage usage - ativan withdrawal and depression

Névtelen írta...

lorazepam 1mg lorazepam 1mg tablet - what does lorazepam 1mg do

Névtelen írta...

buy ativan ativan 0.5 - ativan dosage uses

Névtelen írta...

soma online buy soma mexico - soma online pharmacy no prescription

Névtelen írta...

buy soma buy soma medication online - carisoprodol side effects sweating

Névtelen írta...

buy zolpidem online ambien sleep aid side effects - ambien online no prescription usa

Névtelen írta...

buy valium online canada 5mg valium and alcohol - buy valium hong kong

Névtelen írta...

soma online soma drug anxiety - order soma in georgia

Névtelen írta...

ambien 5 safe take two ambien pills - many 10mg ambien overdose

Névtelen írta...

where to buy ambien online buy ambien online overnight - ambien side effects withdrawal symptoms

Névtelen írta...

Blogger: Tanú Közéleti Folyóirat - Szabó Piroska Lapja - Megjegyzes kuldese prednisone drug - prednisone for sale http://www.ourdailybreadmarket.net/#prednisone-for-sale

Névtelen írta...

Drug Toxicity Detection buy generic prednisone - cheap prednisone http://www.prednisone4sale.com/#cheap-prednisone

Névtelen írta...

Depression Medications Celexa cost of topamax - topiramate online no prescription http://www.topamaxforless.com/

Névtelen írta...

Vital Issues In Medicine price of diflucan - diflucan fluconazole 150mg http://www.diflucansaleonline.net/#diflucan-fluconazole-150mg , [url=http://www.diflucansaleonline.net/#cheap-diflucan-online ]cheap diflucan online [/url]

Névtelen írta...

Diaes Medicine Online cheap lexapro no prescription - cheap lexapro online http://www.costoflexaproonline.net/#cheap-lexapro-online , [url=http://www.costoflexaproonline.net/#discount-lexapro ]discount lexapro [/url]

Névtelen írta...

tmd cytotec 200mg - buy cytotec http://www.cytoteconlinecheap.net/#order-cytotec, [url=http://www.cytoteconlinecheap.net/#order-cytotec]generic cytotec no prescription [/url]

Névtelen írta...

stb generic nolvadex - buy tamoxifen without prescription http://www.nolvadexspecialprice.net/#buy-tamoxifen-without-prescription , buy nolvadex online without prescription

Névtelen írta...

xrh buy atomoxetine no prescription - purchase strattera online http://www.stratteraforsale.net/#purchase-strattera-online , [url=http://www.stratteraforsale.net/#buy-generic-strattera ]buy generic strattera [/url]

Névtelen írta...

Hello, order maxalt online - buy maxalt no prescription http://www.maxaltforsale.com/#buy-maxalt-no-prescription , [url=http://www.maxaltforsale.com/#maxalt-online-no-prescription ]maxalt online no prescription [/url]

Névtelen írta...


4 Cymbalta 60mg - order cymbalta online http://www.cymbaltaduloxetineorder.net/#buy-duloxetine, [url=http://www.cymbaltaduloxetineorder.net/#cymbalta-generic]Cymbalta Without Prescription[/url]

Névtelen írta...

6, order provigil - provigil for sale http://www.provigilonlinediscount.com/#provigil-no-rx, [url=http://www.provigilonlinediscount.com/#provigil-no-prescription]provigil no prescription[/url]

Névtelen írta...

3, klonopin online sale - klonopin for sale online http://www.klonopinsaleonline.com/#klonopin-for-sale, [url=http://www.klonopinsaleonline.com/#klonopin-online-sale]klonopin sale[/url]

Névtelen írta...

11, Cheap Sibutramine - Reductil Price - meridia diet pills online http://www.nemedicalmassage.com/ .