2012. február 8., szerda

Jelölések a Jószomszédság és megértés 2012. évi díjára

Magyarország és Szlovákia meghosszabbította a Jószomszédság és megértés díjra való jelölés határidejét, így 2012. február 8-ig küldhetik meg javaslataikat - közölte a Külügyminisztérium (KÜM) kedden.

A tárca tájékoztatása szerint a két ország külügyminisztériumai közti, 2008. december 15-i megállapodása szerint a díjra olyan magyar, illetve szlovák nemzetiségű személyek vagy polgári társaságok, ezeknek a közélet, az oktatás, a kulturális, a vallási élet, a tudomány, a tömegtájékoztatás terén működő szervezetei vagy közösségei, társadalmi szerveződései jelölhetők, akik, illetve amelyek az év folyamán kiemelkedően járultak hozzá a magyar-szlovák kapcsolatok fejlesztéséhez, valamint a két nemzet közötti kölcsönös megértés erősítéséhez. Az elismerés kétezer eurós pénzjutalommal jár.

A minisztérium azt kéri, hogy a díjra történő jelöléseket Magyarország és a Szlovák Köztársaság Külügyminisztériumába, vagy Magyarország Pozsonyi Nagykövetségére, illetve a Szlovák Köztársaság Budapesti Nagykövetségére egyaránt juttassák el. (Magyarország Külügyminisztériuma, II. Európai Főosztály - 1027 Budapest, Bem rakpart 47., e-mail: bkiss@mfa.gov.hu; Ministerstvo zahraničných vecí Slovenskej republiky, 2. Teritoriálny odbor - Hlboká cesta 2, 833 36 Bratislava 37., e-mail: Lubica.Zubova@mzv.sk; Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége - Veľvyslanectvo Maďarskej republiky v Bratislave - Sedlárska 3, 814 25 Bratislava, e-mail: mission.pzs@mfa.gov.hu; Veľvyslanectvo Slovenskej republiky v Budapešti - Szlovák Köztársaság Budapesti Nagykövetsége - 1143 Budapest, Stefánia út 22-24., e-mail: emb.budapest@mzv.sk).

A jelölésnek tartalmaznia kell a jelölt nevét, tevékenységének és eredményeinek leírását, a magyar-szlovák kapcsolatok fejlesztéséhez és erősítéséhez való hozzájárulásának ismertetésével. A külügyminiszterek a beérkezett jelölések közül konszenzusos alapon választanak ki egy magyar és egy szlovák díjazottat. A díjakat 2012. első félévben adják át Magyarországon.

(MTI - fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: