2012. február 20., hétfő

"Mindenki megvallhatja szabadon vallását vagy vallástalanságát" + videó


Tekintettel arra, hogy a fiskális paktum minden pontja elfogadható Magyarország számára, ezért a Fidesz-frakció támogatni fogja a szerződés megkötését – jelentette be Lázár János hétfői sajtótájékoztatóján.

A frakcióvezető kifejtette: meggyőződésük, hogy a szerződés nem fogja gyengíteni hazánk versenyképességét. Kiemelte: üdvözlendő, hogy az Országgyűlésnek alkalma van erről a kérdésről érdemi vitát folytatni.



Lázár János sajtótájékoztatója

A lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény kapcsán Lázár János elmondta: egyetlen egyházzá nyilvánítási kérelemre sem szándékozik a parlament nemet mondani. Ugyanakkor megjegyezte, hogy jelenleg 17 közösséget tudnak tiszta lelkiismerettel támogatni. „17 egyházra mondunk igent, és a többiekre nem mondunk nemet” – fogalmazott.


A frakcióvezető emlékeztetett, hogy 2011-ben 85 vallási közösség nyújtott be kérelmet, melyek közül 32 felelt meg a törvényi kritériumoknak, s ebből várhatóan 17-en kapják meg az egyházi státuszt.

Lázár ezzel összefüggésben aláhúzta, hogy a most egyházi státuszt nem kapott közösségek egy év elteltével újra beadhatják kérelmüket a parlamentnek. A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvényjavaslat az alaptörvénnyel összhangban mindenki számára lehetővé teszi vallása, vagy éppen vallástalansága szabad megvallását.


A környező országokban jóval kevesebb egyház végzi a tevékenységét, mint Magyarországon. Ez a törvényjavaslat az állam és bizonyos közösségek egymás közti viszonyát fogja szabályozni, ezért helyesen döntött a parlament akkor, amikor 20 év után állam és egyház viszonyának felülvizsgálatáról határozott. Ennek kapcsán a frakcióvezető emlékeztetett, hogy a jogalkotó eredetileg 14 egyházat ismert el.

Átláthatóbb dohány-kiskereskedelem a fiatalkorúak védelmében

A dohány kereskedelemmel kapcsolatos frakciódöntést ismertetve Lázár János kifejtette: Magyarországon a törvényhozás újra kívánja szabályozni a dohány kiskereskedelmet döntő mértékben a fiatalkorúak védelmében. „Szeretnénk, ha a dohány-kiskereskedelmem átláthatóbb, transzparensebb lenne, és sokkal jobban védené a jelenleginél a célcsoportot” – mutatott rá, hozzátéve: a fiatalkorú lakosságot kiemelten kell védeni, ezért a 18 év alattiak dohányhoz jutási feltételeit meg kell nehezíteni, lehetőség szerint el kell lehetetleníteni. Ennek egyik eszköze lehet a dohány kiskereskedelem állami monopóliummá nyilvánítása – hangsúlyozta. Példaként Ausztriát, Franciaországot, Olaszországot, Romániát, Spanyolországot és Görögországot említette.

"Vállalt és világos célunk, hogy 6-10 ezer közötti családi vállalkozáshoz kerüljön a dohány-kiskereskedelem joga" – fogalmazott a frakcióvezető. Tájékoztatása szerint a koncesszió elnyerésében előnyt fognak élvezni azok a családok, amelyeknek munkanélküli vagy csökkent munkaképességű személy is tagja.

Lázár János beszámolt arról is, hogy notifikációs eljárás kezdődött Brüsszelben a törvényjavaslat kapcsán; minden kérdés tisztázásra kerül az Országgyűlésben a mai napon, minden módosításról dönt a parlament, azonban a zárószavazásra csak a notifikációs eljárás lezárulta után kerülhet sor. A brüsszeli észrevételek május folyamán érkezhetnek meg, a koncessziós eljárás júliusban megindítható, ami azt jelenti, hogy 2013. január 1-vel felállhat a Nemzeti Dohánybolt névvel az országos trafikhálózat – fogalmazott a politikus.

A hulladékkezelés árait meg kell állítani a fogyasztók érdekében

A hulladékgazdálkodási törvény kapcsán Lázár János arról számolt be, hogy a témában Kósa Lajos és Illés Zoltán vezetésével egyeztetések zajlanak ezen a héten. A következő frakcióülés napirendjén már szerepelni fognak a módosító indítványok. A frakcióvezető két szempontot emelt ki a törvénnyel kapcsolatban; minden hulladékgazdálkodással kapcsolatos vállalkozásnak állami vagy közösségi – többségi - tulajdonba kell kerülnie. Másrészt pedig a hulladékkezelés árait meg kell állítani a fogyasztók érdekében.

(fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: