2012. február 14., kedd

"A frakció egységesen áll a miniszterelnök mögött"

A magyar gazdaság alapjai lényegesen erősebbek, mint másfél-két éve voltak – jelentette ki Gulyás Gergely a tv2 Mokka című műsorában hétfőn. A fideszes országgyűlési képviselő emellett leszögezte azt is: téves, rosszul értelmezett információk szivárogtak ki az egri kihelyezett frakcióülésről.

Az egri frakcióülés nem sajtónyilvános esemény volt, ezért a sajtó abból dolgozott, amit a kiszivárogtatóktól kapott, és ez egy rossz összefoglalása volt annak, amit a miniszterelnök mondott – jelentette ki Gulyás Gergely, hozzátéve: az ülésen nem volt szó puccskísérletről, csupán egy aktuálpolitikai helyzetelemzésről. Ennek része volt az is, hogy januárban valóban volt egy eléggé összehangoltnak tűnő pénzügyi és politikai támadássorozat a kormány ellen – szögezte le.


Orbán Viktor napirend előtti felszólalása a Parlamentben

Hazánk elérte, hogy az új közös költségvetési szabályok csak az euróövezeti országok számára lesznek kötelezőek; a többi országra, így ránk is, csak akkortól, amikor csatlakoznak az euróövezethez – húzta alá a kormányfő. A miniszterelnök szerint ez a kitétel kulcskérdés volt számunkra, mert ha ez nem így lenne, az Magyarország jelenlegi helyzetében óriási hátrányt jelentene. Orbán Viktor a másik kulcskérdésnek az adóharmonizáció kérdését nevezte. Felhívta a figyelmet arra, hogy az európai országok adórendszereinek egységesítése felé tett lépés teljesen ellentétes Magyarország érdekivel, mert egyik legfőbb versenyelőnyünket veszélyezteti. E tekintetben Magyarország a térség legversenyképesebb környezetével rendelkezik, ezért nyilvánvaló, hogy erről nem mondhatunk le – fűzte hozzá. Ezért fontosnak nevezte, hogy az adóharmonizáció, illetve az erre vonatkozó utalás nem lett része a pénzügyi paktumnak.


A miniszterelnök szerint minden akadály elhárult azelől, hogy Magyarország csatlakozzon a paktumhoz, amelynek immár minden pontja elfogadható hazánk számára. Emlékeztetett: a paktum pontjainak nagy részét éppen Magyarország szorgalmazta és készítette elő a soros elnökség ideje alatt. A vita a magyar érdekek figyelembe vételével lezárult, ezért azt javaslom az Országgyűlésnek, miután megismerte annak részleteit, fogadja el az uniós paktumot – jelentette ki Orbán Viktor.

A kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországnak a jövőben sem kell olyan szabályt alkalmaznia, mely csökkentené hazánk versenyképességét, vagy korlátozná a versenyképesség kulcsfontosságú területein eddig meglévő szuverenitásunkat.


Az európai paktummal kapcsolatos siker világosan kijelöli, hogyan érdemes viszonyulnunk Európához ma, amikor kontinensünk válságos időket él át – folytatta beszédét a miniszterelnök. Mint mondta, Európában történelmi léptékű átrendeződés megy végbe, amit a válság hozott magával. Mindenki, akinek van magához való esze, minél jobb pozícióból akar indulni majd a válság elmúltával, amikor a növekedés Európában ismét megkezdődik – mutatott rá. Hozzátette: ezért már most „késhegyre menő”, egyfajta érdekérvényesítésre törekvő verseny folyik, amelynek azok az országok lesznek a győztesei, akik határozottabban és okosabban állnak ki a saját érdekeikért. Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra, hogy ez a verseny ütközésekkel, vitákkal jár, „határozott fellépést, ügyes taktikai húzásokat, és okos megegyezéseket igényel”.

Magyarország pozíciója világos és mindenki előtt ismert – jelentette ki a kormányfő, hozzáfűzve: hazánk jövője az Európai Unió keretein belül van. Sőt, Magyarország az unió bővítésének egyik fő szószólója – emlékeztetett. Mi az uniós intézmények megújítása mellett érvelünk, kiállunk a kettős mérce használata ellen és az uniós tagországok egyenjogúsága mellett – hangsúlyozta.

A miniszterelnök szólt az „önfeladás strébereiről” is. Vannak, akik azonnal megriadnak, amikor támadás éri Magyarországot, szaladnak nyugati üzlettársaik szoknyája mögé, és vannak olyanok is, akik egyszerűen szégyellik a magyar embereket – szögezte le. És vannak, akik fejjel mennének a falnak, senkivel nem akarnak semmiben megegyezni – tette hozzá. A kormányfő úgy fogalmazott, egyik magatartást sem tartja célravezetőnek.


Ma az az Országgyűlés dolga, hogy megküzdjön a magyar emberekért akkor is, ha ez esetleg éppen más országok véleményével vagy érdekeivel ütközik – emelte ki. Szavai szerint küzdeni kell, de „ezt józan ésszel és megegyezésre való törekvéssel kell tenni”. A miniszterelnök hangsúlyozta, ennek megfelelően kell eljárni az unióval vagy az IMF-fel folytatott tárgyalások során is. Van esélyünk jó megállapodásokra – húzta alá. A miniszterelnök példaként az európai paktum ügyét említette. Bebizonyítottuk, hogyha határozottan és okosan kiállunk magunkért, akkor el tudjuk érni, amit akarunk, és ami a magyar emberek érdekeit szolgálja –zárta szavait Orbán Viktor.

(fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: