2012. november 7., szerda

Navracsics: A politika közösségeket is képes teremteni

A Civil liciten megkötendő üzletek tartós kapcsolatot teremtenek a civilek és az üzleti szféra között, a két szektort egyaránt gazdagítják – mondta Navracsics Tibor a keddi budapesti rendezvényt megnyitva.


A miniszterelnök-helyettes a kezdeményezés fővédnökeként kiemelte, hogy a politika nemcsak megosztó lehet, hanem közösségeket is képes teremteni, ezért a politikának a Civil licit mint közösség mellé kell állnia.
  
Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség eddigi szóvivője - akit november 5-ei hatállyal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkárává neveztek ki - a program szakmai támogatójaként olyan építőkövekhez hasonlította a Civil licitet, amelyek hidat képeznek a civilek és az üzleti világ között, és amelybe bevonják a politikát is.
  
Az ötödik aukción olyan civil szolgáltatásokra lehetett licitálni, mint például csapatépítő tréningek, megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására irányuló programok, környezetvédelmi projektek, vállalati napok.
  
Az idén tizenegy szervezet tizenegy szolgáltatására licitálhattak az árverésen részt vevő cégek képviselői a Design Terminálban.
  
A felkínált szolgáltatásokat kisfilmeken is bemutatták, majd a vállalatok képviselői licitálhattak rájuk, közöttük például kisgyermekes szülők munkába való visszatérését segítő lehetőségre.
  
A szolgáltatások kikiáltási ára összesen 2 millió 255 ezer forint volt.
  
Az ötödik Civil licit Böröcz Petra különleges művészi fényfestéseinek bemutatójával indult, alkotásai a környezeti és társadalmi fenntarthatóság különböző területeit dolgozták fel.
  
A Civil licit korábbi négy árverésén csaknem negyven üzlet jött létre, több mint kilenc millió forint értékben.
(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: