Szólásszabadság avagy a néplélek fertőzése

Kedves Olvasóink!
Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!!
az utóbbi években különösen gyakori az írások (publicisztikák?)hangnemének elfajulása,elharapódzott a megengedhetetlen és minősíthetetlen útszéli stílus, a személyiségi jogokat sem tisztelő, rágalmazástól sem visszariadó veszekedés. Továbbmenve, gyűlöletkeltő és magyarellenes írások tömegesen látnak napvilágot.
Ez ellen fellépni- a szakma méltóságának védelmét is jelenti.

Mi legyen a közíró feladata?
Egyedül a szellem méltóságát, a gondolkodás, a beszéd és az írás színvonalát kell oly sok szenvedély között megőrizni. Meg kell őriznünk, mert a szellem erkölcsi tekintélyére, valamint a beszéd és az írás erkölcsi hitelére nagy szükség van ma! Még nagyobb szükség van rá most, amikor megújult nemzetet kell megteremteni,igazságos magyar és emberi társadalmat, s valóban édes hazát a Magyaroknak.
A véleményműfaj folytatója kell legyen annak a hagyománynak is, amely a szellem méltóságát,a beszéd és az írás magas színvonalát vezérlő elvvé avatta.
Ez lenne a magyar demokrácia ügyének szolgálata-vagyis a történelmi ismeretek érezhető gyarapodásával és a politikai műveltség fejlődésével új lelkiséget nyerni.
Reformidőket élünk! A jelenhez, a múlt segítségét is hívjuk.
Több, mint húsz esztendővel a tetszetős hazai politikai fordulatot követően ismét a magyarok közé fészkelődött a bizonytalanság és a bizalmatlanság,s a válság kellős közepén úgy él a tengődő társadalom,hogy közben hiába várja akárcsak óvatoskodva is lelkesítő jeladást a sorsa, a jövője megjavítását visszaigazoló jeleket és szándékokat.
És mindezt miért? Mert a kormány ellenséges médiakörnyezetben politizál.

Az útkeresés...?A korszerű reálpolitikának az a felismerés lehet a kiindulópontja,ha nemzeti érdekeinket tartjuk szem előtt.Ez a mi teendőnk-egyedül a mi feladatunk.
-Olvasataim szerint a kormányt súlyos vádakkal illetik azért,mert belül kívánja realizálni a nemzeti jövedelem jelentős részét.
A magyarság,talán most éli várakozásainak legsúlyosabb esztendejét.Ágazhatnak reménységek és bizalmak erre,arra,de a magyar ma igazán arról ismerszik,hogy bizalma magában van.Aki túl sokat vár külső erőktől, az a maga képességeit gyöngélli,egy kicsit a saját sorsát adja föl.Meg kell találnunk helyünket nagyon is Európában,de a magunk erejéből,amiben az is benne foglaltatik, hogy olyan helyünk lesz, amilyen erőnk. Nálunk a legnagyobb baj az, hogy a társadalom önvédelme nem ismer határt.
Aki a megmerevedett formák uralma ellen az egyetemes magyarság érdekében bármit is merészel tenni, vagy mondani, az mindig szembe találja magát ennek az önvédelemnek merev vasfalával,amely mindig minden lehetőséget elzár abban az irányban,hoggy a meglévő állapotok alapos javítása megtörténhessék. Az a mi tragédiánk, hogy mindig száz évvel később eszmélünk rá arra, hogy egy történelmi pillanatban mire lett volna szükségünk és mindig utólag adunk elégtételt azoknak, akik korukat megelőzve helyesen fogták fel a magyarság szükségleteit és az azok megvalósítására megkívánt követelményeket.

-Kedves Kollégák!

Mi az alkotó művész feladata?
A fő kérdés az, szorítkozzon- e kizárólag újságírói hivatásának betöltésére, vagy lépjen ki íróasztala mellől a politikai arénába?
Akiknek társadalomátalakító céljaik vannak, politikai szerepvállalás helyett a művészet eszközeivel küzdjenek eszményeik megvalósítása érdekében.
Az újságíró feladatát "válságos" helyzetben is a hivatáshoz való hűségben látni.
Nem kis gondot okoz a követendő magatartásról való döntés. Végső fokon, mindenkinek egyénileg kell határoznia, hogy valamilyen érdekcsoportok harsogása tükröződjék írásaiban, vagy engedi, hogy szélsőséges csoportok kirakatfigurának használják fel; vagy lelkiismerete szerint követi a hivatás parancsát, s a tájékoztatás hitelét joggal elváró olvasót tartja szem előtt.