2011. január 6., csütörtök

Itt semiféle magyar irredentizmus nincsen



Injekció a soros elnökség

Magyarország január elsejével vette át az Európai Unió soros elnökségét. Ennek kapcsán Martonyi János azt mondta: a siker függ a kommunikációtól és a benyomásoktól, de vannak objektív mércék is.

Ha például sikerül elfogadtatni azt a hat jogszabályt, amely erőteljesebbé és hatékonyabbá teszi a gazdaságpolitikai együttműködést, akkor az komoly eredményként könyvelhetnénk el, de sikernek fog számítani a Duna-stratégia és a roma integrációra vonatkozó európai keretstratégiák elfogadása is.

Martonyi János hangsúlyozta: az uniós elnökség hozama lehet a kormányzati és közigazgatási kultúra javulása. Kulturális injekciót kap a magyar közigazgatás, amelyre elég nagy szüksége van - tette hozzá.

Sokan mondják azt, hogy a soros elnökség ideje alatt tanulja meg egy ország, mi is valójában az európai integráció és hogyan működnek az európai intézmények. Ha a hat hónapot túléli az ország és kiállja a próbát, akkor érett tagja lesz az integrációnak - hangoztatta a külügyek vezetője.
Válságadó: a végső szó az Európa Bíróságé

A válságadókkal terhelt vállalatok uniós panaszáról Martonyi János azt mondta: a Bizottság megvizsgálja, történt-e az adó kivetésével közösségi jogsértés, és ha igen, akkor megindítja a kötelességszegési eljárást.

Önmagában az, hogy különadót szab ki egy tagállam, nem érinti az uniós szabályozást, mert az adórendszer nemzeti hatáskörbe tartozik - emlékeztetett a politikus, aki kiemelte: ha elindul az eljárás, akkor az az év végéig biztosan nem fog lezárulni, és a végső szót az Európai Bíróság mondja majd ki.
(inforadio)

Nincsenek megjegyzések: