2011. január 7., péntek

Magyarország hivatalosan is átveszi az uniós elnökséget

.


Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön veszi át a belga kormányfőtől az uniós elnökséget szimbolizáló zászlót. Laphírek szerint az eseményen sürgős közel-keleti útja miatt az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője nem vesz részt. Magyarország az EU elnöki posztját 2010-2011-ben betöltő trió harmadik tagja, Spanyolország és Belgium után veszi át a tisztséget.


Pénteken együttes ülést tart a magyar kormány és az Európai Bizottság. A tanácskozás után a tervek szerint közös sajtótájékoztatót tart Orbán Viktor és José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke.

A Lisszaboni Szerződés 2009 végi hatályba lépése óta a tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács üléseit a két és fél évre választott állandó elnök, jelenleg Herman Van Rompuy irányítja. Az Európai Tanács elnöke és a soros elnökség szoros együttműködésben vezeti az uniót.




A soros elnök fontos szerepet játszik abban, mely ügyek kerülnek a Tanács figyelmének középpontjába, és nagy befolyást gyakorolhat arra, hogy az EU miként kezelje a politikai és gazdasági kihívásokat. Az elnökség programjának megvalósítása mellett konszenzust próbál kialakítani a 27 tagállam között.

Magyarország az EU elnöki posztját 2010-2011-ben betöltő trió harmadik tagja, Spanyolország és Belgium után veszi át a tisztséget. A spanyol-belga-magyar az első csoportos elnökség, amely teljes egészében a lisszaboni szabályok szerint működik.

Július 1-jétől Lengyelország követi Magyarországot a Tanács élén. Mivel az egyes elnökségi triók is egyeztetnek, Magyarország nagy hangsúlyt fektet a szoros együttműködésre Lengyelországgal például a közös energiapolitika vagy az EU keleti szomszédságpolitikája témájában.
(hirado)

Nincsenek megjegyzések: