2014. július 6., vasárnap

PONTOS, MÉLTÁNYOS ÉS GYORS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS A CÉL

Az a cél, hogy az igazságszolgáltatás a lehető legpontosabb, legméltányosabb és leggyorsabb legyen - mondta Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a perelhúzódásról rendezett csütörtöki nemzetközi konferencián a Kúrián.
Az államtitkár a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete Perelhúzás: a felek és képviselőik felelőssége és együttműködése című nemzetközi konferenciáján hozzátette: a kormánynak minderre figyelnie kell. A mindenkori kormány, a végrehajtó hatalom elemzi az ítélkezési gyakorlatot, és szükség esetén reagál rá: jogot alkot vagy jogalkotást kezdeményez - mondta Répássy Róbert.
„A HATALMI ÁGAK SZÉTVÁLASZTÁSA ÉS A BÍRÓI FÜGGETLENSÉG SZENT ÉS SÉRTHETETLEN.”
Ebben a ciklusban kezdik meg a két nagy eljárási kódex, a polgári és a büntető perrendtartás reformját, ami jó alkalom lesz arra, hogy kiküszöböljék a perelhúzódásokat, de legalább csökkentsék az előfordulásukat és az időtartamukat - hívta fel a figyelmet az államtitkár. Egyebek között újragondolhatják a perelőkészítésre és pervezetésre vonatkozó szabályokat, és készen állnak arra is, hogy felülvizsgálják a jogi szakértők eljárásbeli jogállását, szerepét, mivel a teljesítményük lényeges hatással van az eljárás kimenetelére és sebességére egyaránt - tette hozzá.

Az államtitkár kielégítőnek nevezte a magyar polgári igazságszolgáltatás teljesítményét a perelhúzódásokkal kapcsolatban. Példaként említette, hogy az Európa Tanács mellett működő, az igazságszolgáltatás hatékonyságával foglalkozó bizottság 2012-re vonatkozó jelentése szerint a magyar bíróságoknak az első fokú ítélet meghozatalához átlagosan 160 napra volt szükségük. Összehasonlításképp megemlítette, hogy a hatékonyságáról ismert Ausztriában ez az idő 129 nap. A Világbank kimutatása szerint sem rosszabb a magyar bíróságok hatékonysága, mint a többi uniós tagállam bíróságaié - mondta. Hozzátette ugyanakkor, hogy a perelhúzódás problémája ezzel együtt fennáll, különösen a nagyobb városok, főként Budapest bíróságain folyó bonyolult ügyekben.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága a magyar bíróságok előtt folyó ügyekben keletkezett, indokolatlannak talált késedelmeket többször is az eljárások ésszerű időtartamára vonatkozó követelmény, végső soron az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikke megsértéseként értékelte. Répássy Róbert szerint a késedelmes igazságszolgáltatás nagy károkat képes okozni a rendszerbe vetett bizalomnak. Hangsúlyozta: Trócsányi László igazságügy-miniszter a kormányfőtől arra kapott mandátumot, hogy megerősítse az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat.

A hatalmi ágak szétválasztása és a bírói függetlenség szent és sérthetetlen - emelte ki az államtitkár. Hangsúlyozta: a kormány nem avatkozhat be és nem is képes beavatkozni folyamatban lévő bírósági eljárásba, a végrehajtó hatalmi ágnak mindent el kell követnie annak érdekében, hogy óvja, sőt előmozdítsa a bírói ág függetlenségét.
(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: