2014. július 19., szombat

Átsétált a Balatonon a honvédség két alakulata

Forrás: MTI | 2014. 07. 19. 17:27:00


A négy párból álló csapatok a tó fenekén, lábszárközépig érő iszapban gyalogoltak nehézbúvár-ruhában, 70-80 centit láttak előre, egy-egy pár 1300 métert tett meg, majd váltották egymást.

Átgyalogolta búvárruhában a Balatont az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred, valamint a II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred egy-egy alakulata Révfülöp és Balatonboglár között szombaton. Az erőpróbát a Balaton-átúszással egy időben, az úszók mellett és alatt tartották.

A 4 párból álló csapat a tó fenekén, nehézbúvár-ruhában gyalogolta át a Balatont egy hajó és egy ponton kíséretében, egy-egy pár 1300 métert tett meg, majd váltották egymást. A búvárok 70-80 centimétert láttak előre és lábszárközépig érő iszapban gyalogoltak.

Az 5,2 kilométeres távot 3 óra 10 perc alatt teljesítették: a búvárok 7.20-kor indultak el Révfülöpről és 11.30-kor érkeztek meg Balatonbogláron.

Nincsenek megjegyzések: