2013. szeptember 1., vasárnap

"Az egyetem hivatása a tudomány segítségével történő nevelés"


Világszínvonalú egyetemekre van szükségünk, de létrehozásuk elképzelhetetlen az egyetem, a gazdaság, a politika és a társadalom szereplőinek kölcsönös bizalmon alapuló, felelős együttműködése nélkül - hangsúlyozta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke szombaton Szegeden. Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár ugyanitt, ünnepi beszédében úgy fogalmazott, az egyetem hivatása a tudomány segítségével történő nevelés.
 
A kormányzat egyedül nem tud létrehozni egyetlen világszínvonalú egyetemet sem, mint ahogyan egyik egyetem sem tud állami finanszírozás nélkül a világban elismertté válni - mondta az akadémikus a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) tanévnyitó ünnepségén. Hozzátette: ez még együtt is kevés az egész társadalom bizalma és támogatása nélkül.
  
Ha elhagyja a magyar egyetemeket a néhány száz legkiemelkedőbb tudós, és nem az itthoni egyetemeken tanul tovább az az ezer legtehetségesebb magyar diák, akinek ma a világ bármely egyetemén jutna hely, akkor "véglegesen elvesztettük a versenyt" - jelentette ki Pálinkás József.
  
Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár ünnepi beszédében úgy fogalmazott, az egyetem hivatása a tudomány segítségével történő nevelés, a felkészítés a tudomány megújító művelésére és az olyan emberek motiválása, akikre jellemző a valóságtisztelet, a vitázóképesség, az összefüggésekben való gondolkodás.
  
Botka László (MSZP) szegedi polgármester hangsúlyozta, a város és az egyetem sorsa már több mint kilenc évtizede összefonódott. Szeged akkor fejlődhet, ha az egyetem is fejlődik.
  
Az elmúlt évtized minden esztendeje hozott olyan közös eredményt, amely egyaránt gazdagította a várost és az egyetemet. Hamarosan elkészül az új klinikai tömb, és rövidesen elkezdődik az ország legnagyobb tudományos beruházása, a lézerközpont kivitelezése - közölte a politikus.
  
Szabó Gábor rektor kifejtette, az SZTE arra pályázik, hogy nemzetközileg jegyzett egyetem legyen, ugyanakkor a régió meghatározó felsőoktatási intézményeként is kell működnie. Az egyetem minden nehézség ellenére kiszámítható és stabil pályán mozog.
  
Az SZTE hallgatói létszáma bár csekély mértékben, de növekedett, és az intézmény sikeresen szerepelt a tudományos pályázatokon is. A közeljövőre adottak a világszínvonalú tudományos kutatás feltételei - közölte az akadémikus.
(MTI-fidesz.hu)
 

Nincsenek megjegyzések: