2013. július 5., péntek

Július 15-ig módosítható a választókerületek határa

Július közepéig lehet módosítani az országgyűlési egyéni választókerületek beosztását a parlament csütörtöki döntése értelmében.


A korábbi, június 30-i határidőt a fideszes Vas Imre javaslatára hosszabbította meg két héttel az Országgyűlés. A választójogi törvény módosítását 251 igen szavazattal, 59 nem ellenében, egy tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. A kihirdetését követő naptól hatályos határidő-változtatásra azért volt szükség, mert ugyancsak Vas Imre kezdeményezte hét országgyűlési választókerület határának megváltoztatását, de ennek elfogadására június végéig már nem volt lehetőség. Az átalakítást Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője korábban azzal indokolta, hogy technikai okokból, a települési jegyzőkkel folytatott konzultáció után szükséges néhány, elsősorban budai választókörzet határának módosítása.
  
Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény úgy szól, hogy a választás előtti év elejétől a szavazás napjáig nem lehet megváltoztatni a választókörzetek határait. Idén márciusban azonban - a KDNP-s Vejkey Imre indítványára - a 2014-es választásra vonatkozóan ezt a szabályt a Ház úgy módosította, hogy 2013. június 30-ától nem lehet megváltoztatni a körzetek beosztását.
  
A változtatási tilalom kezdődátumát eredetileg még későbbre, Rogán Antal közlése szerint szeptember 30-ra módosította volna a Fidesz, Vas Imre azonban végül július 15-ét javasolt, mivel mégsem az őszi ülésszak elején, hanem most, még a nyári rendkívüli ülésszakban - várhatóan pénteken - dönt a Ház az átalakításról.
  
Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője múlt kedden az MTI-nek azt mondta, a technikai jellegű változtatások nagyon fontosak, hogy "a választást meg tudjuk tartani", és ne kérdőjelezhessék meg a választások legitimitását. Jegyzők jelezték a problémákat, például hogy választókerületi határoknál felcserélték az utca két oldalát - fejtette ki.
(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: