2013. július 15., hétfő

Ha a baloldalon múlik, a fiataloknak semmi esélye


A Gyurcsány-Bajnai-kormány képtelen volt a munkaerőpiacon értékes diplomákat adni a fiatalok kezébe - reagált a Fidesz Sajtóiroda Niedermüller Péter (DK) közleményére.
 
int írják, a felsőoktatás munkanélküli fiatalok tömegét termelte ki, a baloldal kormányzása alatt a fiatalok munkanélkülisége megduplázódott, az egyetemek pedig eladósodtak. Ezzel szemben a jelenlegi kormány a fiatalok jövőjét biztosító felsőoktatási rendszer kialakítása mellett döntött, elhelyezkedésüket célzott foglalkoztatási programok és adókedvezmények segítik.

Hangsúlyozzák, ennek is köszönhető, hogy a kormányváltás óta, immár 38. hónapja töretlenül nő a foglalkoztatottak száma, köztük a fiataloké is. Ebben a tanévben 55 ezer hallgatónak fizeti az állam teljesen a felsőoktatását, emellett soha nem látott mértékű támogatást kapnak a kiváló és a hátrányos helyzetű diákok is.

A következő tanévben a kormány több mint 2 milliárd forintot biztosít a továbbtanulást támogató és 5 milliárd forintot a hátrányos helyzetű fiatalok szakmaválasztását segítő ösztöndíjprogramokra. Az ösztöndíjakkal segíti a kormány a hátrányos helyzetű diákok középiskolába jutását, az érettségi megszerzését, a felsőoktatásba való bejutását is, szeptembertől az ösztöndíjak összege is emelkedik - zárul a közlemény.
(fidesz.hu)
 

Nincsenek megjegyzések: