2013. július 15., hétfő

Az unitáriusok közösségteremtő erőforrást jelentenek

Lezsák Sándor szerint az unitáriusok közösségteremtő erőforrást jelentenek Magyarországon.

Az Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke vasárnap Füzesgyarmaton, az alföldi unitárius búcsú ünnepsége előtt az MTI-nek azt mondta: a határon inneni unitárius közösségek viszonylag kisebb létszámúak, de ahol jelen vannak, ott a szeretet, a családok és az idősek oltalmazása jellemzi őket.
   
Lezsák Sándor a Füzesgyarmati Unitárius Egyházközség felkérésére vett részt vasárnap a helyi unitárius templom építésének 110. évfordulóján tartott ünnepi istentiszteleten, és mondott köszöntőt a város önkormányzata által az egyházközségnek ajándékozott székelyzászló átadása alkalmából.
   
Hangsúlyozta: az unitáriusok minden tiszteletet megérdemelnek azért, amit a magyarságért tettek és tesznek napjainkban. Hozzátette, törődni kell az unitáriusokkal és figyelni kell rájuk Magyarországon, felelősséggel tartozunk irántuk, hiszen magyar alapítású egyházról van szó, gyülekezeteik évszázadokon át nagyon nagy sokat tettek a magyar nyelv, a magyar kultúra, a magyar építészet megőrzéséért.
   
Az Országgyűlés alelnöke kiemelte: az unitáriusokhoz hasonlóan segíteni kell minden olyan  


 törekvést, amely erősíti a keresztény tudatot a keresztény Magyarországon.
   
Prohászka Ottokár egykori katolikus püspök gondolataira hivatkozva azt mondta, a katolikusok és az unitáriusok közötti híd a szeretet szivárványhídja. Hozzáfűzte: személyesen is nagyra becsüli az unitáriusokat, erdélyi útjai során nagyon sok családtól kapott személyesen is segítséget a hetvenes és a nyolcvanas években. Romániában az unitárius vallási közösségek nagyon nehéz időket éltek meg a Ceaucescu-időszakban, mégis hősiesen helytálltak és tették a dolgukat tisztességgel - tette hozzá.
   
Az ünnepség jelentőségéről és a székelyzászló elhelyezéséről a templomban Lezsák Sándor kifejtette: a helyi unitáriusok az egyházi búcsú ünnepségére azzal a szándékkal hívták meg, hogy jelenlétével is erősítse meg a füzesgyarmati és a gyulai szórványgyülekezet kötődését Erdélyhez és a székely testvértelepüléshez, Kászonhoz.
   
"Legyen ott a füzesgyarmati templomban a székely nemzeti zászló, adjon annyi erőt az unitárius közösségnek, amennyit ad a székely nemzetnek" - mondta.
   
Az alföldi unitárius búcsú ünnepségén jelen volt Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke és Kászoni-Kövendi József püspöki helynök, a füzesgyarmati városvezetést Bere Károly (Fidesz-KDNP) polgármester képviselte. Az istentiszteletet Balázs László lelkész, megbízott püspök mutatta be.

(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: