2015. szeptember 24., csütörtök

A VÉDELMI EGYÜTTMŰKÖDÉS A MAGYAR-AMERIKAI KAPCSOLATOK EGYIK KIEMELKEDŐ TERÜLETE

A VÉDELMI EGYÜTTMŰKÖDÉS A MAGYAR-AMERIKAI KAPCSOLATOK EGYIK KIEMELKEDŐ TERÜLETE

   
Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke meghívására Magyarországra látogatott az Ohiói Nemzeti Gárda parancsnoka. Mark E. Bartman vezérőrnagyot hétfőn hivatalos látogatás keretében fogadta Simicskó István honvédelmi miniszter, aki hangsúlyozta: Magyarország kiemelt stratégiai partnerként tekint az Amerikai Egyesült Államokra - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).
A HM felidézte: a mindennapos és rendkívül intenzív szakértői szintű együttműködés mellett Colleen Bell januárban kinevezett amerikai nagykövet részvételével idén már több magas szintű magyar-amerikai találkozót tartottak. Most az Ohiói Nemzeti Gárda parancsnoka többnapos látogatásának is külön apropója, hogy 2015 márciusában vette át új beosztását és először látogat Magyarországra. Az amerikai tábornok Colleen Bell és Donald R. Baker amerikai véderőattasé kíséretében érkezett, akik most találkozhattak először Simicskó István honvédelmi miniszterrel.
"AZ OHIÓI NEMZETI GÁRDÁVAL A "STATE PARTNERSHIP PROGRAM" KERETÉBEN MÁR 1993 ÓTA KIEMELKEDŐ VOLT AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS."
Azt írták, a hétfői kétoldalú megbeszélésen - amelyen Benkő Tibor is részt vett - szóba került a Magyar Honvédség és az Ohiói Nemzeti Gárda közötti, több mint két évtizedre visszatekintő együttműködés bővítésének további lehetősége, valamint a migrációs válság során tett kormányzati és honvédségi intézkedések kérdése.  Megjegyezték: az Ohiói Nemzeti Gárdával a "State Partnership Program" keretében már 1993 óta kiemelkedő volt az együttműködés, amely (2009 és 2013 között) Afganisztánban, a Magyar Honvédség Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoportjának (OMLT) feladataiban csúcsosodott ki. A HM közleménye szerint a jövőbeni együttműködés fenntartása és erősítése érdekében áttekintették a missziós szerepvállalások helyzetét és a válsággócok okozta kihívásokra adandó közös válaszokat.
Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária (HM)
Mindemellett a felek áttekintik a Magyar Honvédségen belül új képességként megjelenő önkéntes tartalékos rendszer működésének tapasztalatait, további lehetőségeit.
A megbeszélésen Simicskó István nagyra értékelte az Egyesült Államok által a Magyar Honvédségnek nyújtott anyagi és szellemi támogatást - írta a HM, jelezve: a védelmi együttműködés, különös tekintettel a különleges műveleti együttműködésre, a magyar-amerikai kapcsolatok egyik kiemelkedő területe.
(MTI-fidesz.hu)


Nincsenek megjegyzések: