Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!
Mai téma a publicisztikáról szól, de nem úgy mint egy tananyag, hanem nagyjaink szemével láttatva a valóságot, legyen az bármelyik történelmi pillanatban.
Akár közbeszédnek, akár nyilvános elmélkedésnek vagy egyszerűen véleménynek nevezzük a publicisztikát,a meghatározás azzal folytatódik,hogy az olvasók minél szélesebb körének meggyőzésére, esetenként mozgósítására hivatott,rendszerint közéleti töltésű,gyakran politikus,esetenként polemikus írás.Ez a közös nevező eléggé tág ahhoz, hogy különböző témájú, terjedelmű,szerkezetű és hangvételű írásokra is alkalmazható legyen.
A publicisztika klasszikusainak dolgozatai azt bizonyítják,hogy az időszerű,a társadalom éppen legégetőbb gondjait megfogalmazó,feszítő konfliktusaiban állást foglaló írások a legmaradandóbbak is.Azok a jegyzetek, amelyek nem a publicistát belülről feszítő,másokat kevéssé érdeklő ügyeiről, hanem -Bálont György megítélése szerint a "másik világról,a külső világról számolnak be".Megállapítások és vélemények a világról,megjegyzések az egyetemesről,az emberiség nagy,közös magánügyéről.
Ez volna a publicista dolga,a közíróé;azé, aki az esztétikai lehetőségeken túllévő,banalitással is fenyegető nagy igazságok, közös sérelmek és fájdalmak kimondására,az iszonyat frázisainak lejegyzésére is vállalkozik.
-Nem hiszem, hogy Bálint Györgynek igaza van abban, hogy a segélykiáltásoknak "nincsenek stiláris változatai".
Ellenkezőleg:éppen az ő korában,a fasizmus fenyegetése, növekvő szorítása idején bizonyosodott be, hogy Thomas Mann Európát éberségre intő flippikáitól solt Béla következetesen érvelő antifasiszta meditációján keresztül Bálint György az érzelmek húrján is játszó,személyes empátiáról is tanúskodó,olykor költői magasságokba emelkedő jegyzetéig-milyen széles a skála.
Közös, csak a felelősségérzet és az állásfoglalás egyértelműsége:hogy a kor nagy publicistái mind az emberért szóltak-az embertelenségben.
Érdemes tanulmányozni azokat a több évet, évtizedet is túlélő újságcikkeket, amelyek a múló időben azt igazolják, hogy hogy a publicisztika nem csupán mesterség,- hanem művészet is.
Csakhogy a követendő módszerek,elleshető titkok birtokában mindig hiányzik valami:a publicista személyisége.
A személyiség védjegye nem szófordulatokban és stilisztikai extravaganciában,hanem mindenekelőtt a megélt, érzelmekkel, indulatokkal hitelesített gondolatokban nyilatkozik meg.
_A fiatal Ady Endre-ismeretlen vidéki hírlapíró publicisztikája:verseivel egyenértékű prófécia.Amiben minden kortársától különb, az a társadalom és a közélet lényeges kérdéseiben való eligazodás biztonsága,a politikai felelősségvállalás és morális szenvedély elválaszthatatlan egysége.A napi aktualitás és a történelmi időszerűség csak utólag válik el:a magyar ugar helytartóit, a sötétség lovagjait támadó sajtó flippikák sorozatban kordokumentummá szerveződtek,újságírói életművé kerekedtek.A megújuló politikai csatákban a költő-politikus racionális érvekkel és az olvasók közönyét olvasztó,forró indulatokkal vív.
A hétköznapok apró igazságtalanságaiban,az ostobaság eltitkolhatatlan tüneteiben is felfedezi a feltartózhatatlan társadalmi bomlás fenyegető rothadás szimptómáit.A cikkekben éppúgy jelen van a költő magyarságélménye,elhivatottsága, mint a nagy versekben.
Követhetetlen példa?
Teljességében, történelmi méreteiben,gondolati gazdagságában, költői intenzitásában ,persze, hogy az.
Mellette, mögötte, és utána is olyan publicisták következnek, akik, ha rangban nem is, a mesterség dolgában követhetők.
Zsolt Béla pl. a magyar polgári radikalizmus egyik legismertebb publicistája eltökélten kerülte nemcsak a pátoszt,hanem az érzelmeket korbácsoló,nagy szavakat is(A végzetes toll, 1993) egyszerű, szinte eszköztelen kifejezésmódjával,inkább bölcsen megválogatott és logikusan csoportosított érveivel óhajt hatni. akár egyes-vagy többes szám első személyében szólt, akár
párbeszédes, vagy levélformát választott gondolatainak, mindig a meggyőzés szenvedélye, a fasizmus fenyegető veszedelmét leleplező szándéka vezette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése