2013. augusztus 31., szombat

Felzárkóztatását segítő tanoda nyílt Piliscsabán

Százhuszonöt pályázó között 3,7 milliárd forintot osztottak szét halmozottan hátrányos helyzetű iskolások felzárkóztatását segítő tanodák létesítésére, 190 pályázó "várólistára" került - mondta Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken a piliscsabai tanoda megnyitó ünnepségén.

Az államtitkár beszédében azt hangsúlyozta, hogy a tanodák az elmúlt években már bebizonyították életképességüket, nagymértékben segítik a halmozottan hátrányos helyzetű - közöttük a roma - tanulók beilleszkedését, illetve hátrányuk ledolgozását. Az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett, nemrég lezárult pályázatra 351 igény érkezett több mint 10 milliárd forintnyi támogatásra, végül 125-en nyertek el összesen 3,7 milliárd forintot - közölte Kovács Zoltán.

Az MTI érdeklődésére elmondta: a most sikertelenül pályázók közül 190-en várólistára kerültek, az Emmi igyekszik számukra mielőbb újabb forrásokat szerezni. Az egyelőre a jövő év végéig tartó tanodaprogramnak jelenleg a "finomhangolása" zajlik - tette hozzá az államtitkár. Szerinte egyre több ilyen, elkötelezett pedagógusok vezette, kiscsoportokban működő kiegészítő intézményre lenne szükség az országban.
  
Nagy Krisztina projektvezető az MTI-t a helyszínen arról tájékoztatta: az egykori piliscsabai "mesebolt" épületében hétfőtől működő tanoda létrehozására az Esély Közösségi Egyesület 32 millió forintot nyert el a pályázaton, a pénz 60 százalékát eszközbeszerzésre, étkeztetésre, illetve programszervezésre, 40 százalékát működési költségekre (például bérleti díjra) költik. A számítógépekkel is felszerelt tanodában egyszerre 10-12 felső tagozatos, illetve középiskolás diákkal foglalkoznak a pedagógusok - a programba 35 helyi tanulót vonnak be - hétköznapokon 2-től 4 óráig, majd a tanulást és az uzsonnát közösségi rendezvények követik a szomszédos uradalmi házban - mondta a projektvezető. Az egyesület Tiszaburán és a főváros IX. kerületében is működtet egy-egy tanodát - tette hozzá.

Nincsenek megjegyzések: