2016. január 3., vasárnap

Maratoni futás, nem rövidtávú sprint az államadósság kezelése

2016. március végére már pontosan lehet számolni a tavaly év végén érvényes, és 2014-ben 76.1 százalékosra mért államadósság rátát. Ekkor derül ki, hogy mekkora lett 2015-ben a magyar gazdaság teljesítménye. A mutatót persze több más tényező is alakítja, de az már kellően biztosra vehető, hogy az államadósság terén sikerült 2015-ben is csökkenő trendet produkálni.
Itthon az államadósság trendjének évről évre csökkentésére - egészen az 50 százalékos GDP arányos cél eléréséig - alkotmányossági szabály is van. Az elmúlt évben az államadósság szerkezetében fordulat állt be, hiszen hosszú évek után a finanszírozás nagyobb részben belföldről történik. Tavaly több mint ezermilliárd forinttal több állampapírt értékesítettek, ami 30 százalékos bővülést jelentett.

Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója a Kossuth Rádió G7 című magazinjában arról beszélt, hogy reálisan számolva sikerült az államadósság csökkenő trendjét 2015-ben is megtartani, a végleges szám azonban csak tavasszal derül ki. Maratoni futáshoz hasonlította az államadósság kezelését: fontos, hogy a csökkenő dinamika évről évre fenntartható legyen. Az előzetes tervekben további adósságráta csökkenés szerepel, évente 1,5 százalékpontos mértékű – tette hozzá.

Megjegyezte, hogy 2018-ra elérhető a 70 százalék alatti adósságráta és várhatóan utána még 5, maximum 10 évre van még szükség ahhoz, hogy 60 százalék alá süllyedjen. Legalább még két évtized az 50 százalékos alkotmányos szabályt elérjük – mondta Barcza György. A 2014 év végi 76,1 százalékos államadósság rátához képest 2015 végére sikerült csökkenést elérni – tette hozzá.

Barcza György megjegyezte, hogy a csökkenés elérésében számított az infláció, a gazdasági növekedés, az árfolyam, a költségvetési hiány és a kamatszint is. Hozzáfűzte, hogy bizonyos tényezők külső adottságok voltak, mint a növekedés, vagy az árfolyam.
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója a műsorban elmondta, hogy a jó munka gyümölcse a felminősítés lehet majd, tavaly már két pozitív kilátást kapott hazánk. Az intézetek az államadósság ráta csökkenése mellett mindig kiemelték az adósság szerkezetének a javulását is, többek között azt, hogy csökken a külföldi tulajdonarány, így Magyarország kevésbé kiszolgáltatott a nemzetközi pénzpiaci hangulatnak.

Barcza György kiemelte, hogy tavaly minden várakozást felülmúlt az állami értékpapírok értékesítése: 1000 milliárd forinttal nőtt az állomány, ami meghaladja a 30 százalékos bővülést. A forintban kibocsátott állampapírok egyötöde a magyar lakosság kezében van – tette hozzá.

Az uniós források kihelyezésének egy részét a költségvetés teljesíti – mondta. Amennyiben a két kifizetés elválik egymástól, a magyar állam előfinanszírozza az összeget. 2015-ben ez nagyjából 500-600 milliárd forintnyi „súlyt” tett a magyar költségvetésre, amely összeg 2016-ban érkezik hozzánk.


Nincsenek megjegyzések: