Példa Értékű: Németh László élete és munkássága

Tanulmányai

Családjával 1904-ben Szolnokra, majd 1905-ben Budapestre költözött. A Medve utcai elemiben (1907-11) tanult, majd gimnáziumi tanulmányait a Bulyovszky utcai Kemény Zsigmond (1911-17) és a budai Toldy Ferenc Főreáliskolában (1917-19) végezte. Bölcsésznek készült, 1919-ben magyar–francia szakos bölcsészhallgató, de 1920 tavaszán átiratkozott az orvoskarra, ahol fogorvosi diplomát szerzett. 1925-ben elvégezte az egyetemet, s cselédkönyves orvos lett a Szent János Kórházban. Később fogorvosi rendelőt nyitott. Egy ideig fogorvos volt, majd iskolaorvos.

Írói pályán

Németh László emléktáblája egykori lakhelyén, a Szilágyi Erzsébet fasor 79. szám alatt

1925 decemberében a Nyugat novellapályázatán a Horváthné meghal című paraszttörténetével első díjat nyert.

Ez év karácsonyán feleségül vette Démusz Ellát (1905-1989), Démusz János vendéglős lányát. 1926 és 1944 között hat lányuk született, közülük ketten csak rövid ideig éltek. Leányai közül Jakabffyné Németh Magdából (1926-) pedagógus; Lakatos Istvánné, Németh Ágnesből ^[3] vegyészmérnök; Dörnyei Józsefné, Németh Juditból (1932-) fizikus professzor, MTA tag és Németh Csillából (1944-) orvos lett.

1926-tól cikkei, könyvismertetései jelentek meg a Nyugatban, a Protestáns Szemlében, a Társadalomtudományban, később az Erdélyi Helikonba és a Napkeletbe is írt, ez utóbbinak 1931-ig vezető kritikusa volt (a Protestáns Szemlében és Napkeletben eleinte Lelkes László néven szerepelt).

1926-ban megnyitotta fogorvosi rendelőjét, még externistaként bejárt az új Szent János Kórház elme- és idegosztályára. Iskolai orvosi állást vállalt a Toldy Főreáliskolában (1926-27), az Egressy úti (1928-31), és a Medve utcai polgári iskolákban (1931-43).

1927-ben a Napkelet munkatársa. 1928-ban feleségével Olaszországba és Franciaországba utazott. 1929-ben a Napkeletben jelent meg első regénye, az Emberi színjáték. Télen tuberkulózisban megbetegedett. Olaszországban és Felsőgödön gyógyíttatta magát, felhagyott a fogorvosi gyakorlattal. 1930-ban Baumgarten-díjat kapott, de Hatvany Lajos támadása miatt visszaadta. 1931-ben kiegészítő érettségit tett görögből; rövid ideig görög szakos bölcsész volt. November 29-én Debrecenben részt vett az Ady Társaság irodalmi estjén, mely öt "népi író" (Németh, Erdélyi József, Illyés Gyula, Kodolányi János, Szabó Lőrinc) sikeres bemutatkozása volt a közönségnek. 1930 és 35 között az esztergomi Sátorkőpusztán töltötte nyarait, amiről emléktábla emlékezik meg.

A Nyugattal már a húszas évek végétől sem volt felhőtlen a kapcsolata^[4] A harmincas évek elejétől szembekerült Babits Mihállyal, részben a formálódó népi mozgalom (és különösen Kodolányi János), 1932-ben pedig Török Sophie értékelése miatt. A Nyugat és Németh közötti szakításban Németh László Magam helyett című 1943-as tanulmánya szerint^[5] (Török Sophie ügye és más ügyek mellett) Kodolányi személye is szerepet játszott; még a november 29-ei debreceni est előtt végződött szerencsétlenül annak az „erélyes hangú” levélnek az ügye, melyet Németh Basch Lóránthoz, a Baumgarten Alapítvány egyik kurátorához intézett Kodolányi megsegélyezése ügyében. Az ügy a másik kurátor, Babits elzárkózásával, sőt kínos jelenettel végződött (Németh épp Babits lakásán tartózkodott, mikor Basch telefonon beszámolt kurátortársának a levélről).^[6]

1932. szeptember 26-án Tanú címmel lapot indított, melyet egymaga írt és szerkesztett. A folyóiratnak 1937 tavaszáig 17 kötete jelent meg. 1934 áprilisától rövid ideig Fülep Lajossal és Gulyás Pállal szerkesztette a Választ, a Magyar Rádióban átvette az irodalmi osztály irányítását (1934-35). Viszonylag rövidnek mondható rádiós működése során igyekezett az akkori kortárs magyar irodalom egészét felölelni, műsorában a kor nagy vagy később naggyá vált, vagy akkoriban felkapott de azóta elfeledett írói, költői maguk olvasták fel műveiket, vagy azok egy-egy részletét, majd beszélgettek róluk Németh Lászlóval. A műsorban bevezetett határozott minőségelvűség egy valóban nívós rovatot eredményezett, mely, ötvözve a rádiózásról és ezen belül a népművelés fontosságáról írt tanulmányával évtizedekre jelentős befolyásoló erővel bírt a Magyar Rádió műsorpolitikájára, hatása pedig részben máig érezhető az irodalmi műsorok terén. 1934-ben jelent meg első könyve, az Ember és szerep. 1935-ben csatlakozott az Új Szellemi Front reformmozgalmához; a Sziget című folyóirat és a Magyarságtudomány munkatársa.

1938. március 30-án a Nemzeti Színház Kamaraszínháza bemutatta Villámfénynél című darabját, melyet két társadalmi drámájának bemutatása követett a Nemzeti Színházban: Papucshős (1939. november 4.), Cseresznyés (1942. január 10.). 1939. május 13-án mutatta be a Nemzeti Színház első nagy történelmi drámáját, a VII. Gergelyt.

1939-42-ben Móricz Zsigmond „adjutánsa” volt a Kelet Népe szerkesztésében. 1940-ben Törökvész úti házát felajánlotta egy népfőiskola céljaira, de megnyitására a hatóságok nem adtak engedélyt. A II. világháború alatt a Kelet Népe, a Híd és a Magyar Csillag munkatársa. Tanulmányait A minőség forradalma címmel gyűjtötte kötetbe. 1943-ban iskolaorvosként nyugdíjba vonult. A második szárszói konferencia egyik előadója volt. Az úgynevezett szárszói beszédében^[7] 1943 nyarán, egy évvel a magyarországi zsidóság genocídiuma előtt olyan kijelentést tett a zsidóságra vonatkozóan,^[8] amely Németh egész további sorsát és az egész Németh László-i életműhöz való viszonyulást gyökeresen megváltoztatta, befolyásolta mind a mai napig.^[9] Németh 1944-es szárszói beszédéből már kihúzta a zsidósággal kapcsolatos inkriminált sorokat.

A második világháború előtt gyakori és hosszan tartó vendég volt Dorogon, a városhoz való kötődése mindvégig megmaradt. Élete utolsó író-olvasó találkozóját is Dorogonartotta 1970-ben, amelyről a Dorogi Gimnázium folyosóján elhelyezett kis kiállítás emlékezik meg. A város tisztelete kifejezéseként a gimnáziumot szerette volna elnevezni róla, ám politikai nyomásra a szocialista ideológiának jobban megfelelő Kelen Jolán lett a névadó.^[10]

1944. március 19-étől, a német megszállás alatt Felsőgödön, Szilasbalháson, majd Budapesten élt. Ezekben a hónapokban egyetlen folyóiratba sem írt. Miután a szovjetek elfoglalták Budapestet,családjával együtt Békésre költözött.

Németh László sírja Budapesten. Farkasréti temető: 9/1-1-76/77.

1945-48-ig főgimnáziumi óraadó tanár Hódmezővásárhelyen. Magyar irodalomtörténetet, de emellett sok más tantárgyat, például matematikát is tanított. 1946-ban Keresztury Dezső oktatási miniszter megbízta a dolgozók iskolájának szakfelügyeletével, kidolgozta ennek az iskolatípusnak a tantervét.

1952-ben Tolsztoj Anna Kareninájának fordításáért József Attila-díjjal tüntették ki. 1957-ben Kossuth-díjat kapott, összegét a (hódmező)vásárhelyi gimnázium könyvtárának ajándékozta. 1959-ben a Szovjetunióban tett látogatást. Utolsó alkotói korszakában a Tihanyhoz tartozó Sajkodon^[11] rendezte be írói műhelyét. 1961-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával, 1965-ben Herder-díjjal, 1968-ban Batsányi-díjjal és „A megbecsülés jele” elnevezésű szovjet kitüntetéssel jutalmazták. 1969-ben a Magvető és a Szépirodalmi Könyvkiadó megindította életműsorozatát. 1975. március 3-án hunyt el, agyvérzés következtében.

Művei [szerkesztés]

Regényei

• Emberi Színjáték, 1929
• Bűn (regény, 1936)

• Iszony (regény, 1947): Az Iszony című regény egy házassághoz vezető út és maga a házasság történetének elbeszélése, mely házasság megköttetett két egzisztenciálisan egymástól idegen ember között, akik őszintén vagy önáltató hazugságok által, illetve társadalmi szokások miatt, a bekövetkezett tragikus végkifejletig megmaradnak ebben az intézményben. A regény hősnője, Kárász Nelli, eredendően magányos, de legfeljebb monogám alkat: férfiak közül édesapján kívül egyedül sógora, Takaró Imre iránt mélyül el (ha nem is nagymértékben) pozitív érzelmekben. A helytelen, de szükségszerűnek tűnő választás eredményeképpen adódó házassága egyre inkább elszigeteli az emberek világában, magányával csak a természetbe fog megnyugtató módon beleilleszkedni. Önállóságának tragédiája a házasság éveiben a reá kényszerített függés, hogy önmaga fölött nem önmaga rendelkezik, hanem a házaséletre (elsősorban morális) törvény kötelezi. Maga a közösülés és ezáltal a férje iránti iszony az a lelki folyamat, amelyet a regény színes társadalomrajzzal és történetmeséléssel a háttérben Nelli által elbeszélve elemezve kifejt. Takaró Sanyi a házasság mindennapjaiban rendszeresen erőszakot követ el Nelli testén (a lelkét soha nem érinti, csupán elzárja a szabadság levegőjétől). Nelli igyekszik jó háziasszony lenni, mert ebbe fekteti az energiáját, illetve megpróbál minél rosszabb feleség lenni, bosszantani a férjét, hogy ezáltal is eltávolítsa őt magától, de ebben a törekvésében elbukik, mivel Sanyi soha nem adja fel a harmonikus házasélet megvalósítását. A férj szerelemistennőként tekint feleségére, még szerelmi praktikákat is bevet, miközben Nelli jelleme artemiszi: tiszta, szűzies, szigorú, magányosságra törekvő. A hétköznapok egyhangú keserűsége mellett a féltékenység is meggyötri a házastársakat: Jókuti tolakodva közeledik Nellihez, amit Sanyi szóvá is tesz annak ellenére, hogy megismerhette volna már felesége hűvös és tartózkodó jellemét. A házasság vége előtti időkben Sanyi a cselédlányokkal tarthat fenn kapcsolatot, emiatt Nelli még az eddigieknél is jobban, kimondhatatlanul viszolyog férjétől, nemcsak, mint férfitől, hanem, mint ösztöneitől irányított, gyenge jellemű, közönséges, öngyilkossággal fenyegető embertől is. A házasságnak Sanyi halála vet véget: betegségből lábadozva, az orvosi intés ellenére, "menyecskézni" kíván feleségével, de a közelharc (Nelli ellenáll) közben megáll a szíve, arcára Nelli éppen párnát szorít (szívinfarktus? fulladás? – nem derül ki a regényből). Kárász Nelli egyetlen igazi anya-tulajdonsága, a másokról való gondoskodás, a cenci kórházban vállalt ápolói feladat által teljesedik ki. A regény széleskörűen jellemzi a regény hősein (álszent édesanya, ügyfélkörére féltékeny orvos…) kívül az emberek közötti különféle kapcsolatokat (mások házassága, együttélések, baráti összejövetelek stb.) is. A szakirodalom Nellit Artemisz istennőn kívül többek között Anna Kareninával is párhuzamba hozza. A regény hősnője azonban egyedülálló, lelke ellenére nem marad szűz, hanem az iszony sorvasztó-építő tapasztalatát gyűjti házassága alatt, és nem találja meg a boldogságot szeretője (?) oldalán sem. Rokon vonások lehetősége Nuca, Wass Albert: A funtineli boszorkány hősnője esetén azonban fennáll: e két hősnőt egyaránt férfiak környékezik meg nemkívánatos módon, ők ellenállnak, bosszút állnak, gyermekeiknek nem eszményi anyái lesznek, megnyugvást és igazi életet a természet nyújt számukra, emberi környezetük gyanakvással figyeli őket, míg barátai is vannak, gondoskodó, gyógyító szerepet vállalnak…

• Égető Eszter (regény, 1948): A főhősnő életét kislánykorától nagymamává válásáig végigkövető regény egy élet kiteljesedését mutatja be a cselekmény történelmi horizontját jellemző politikai-szellemi eszmékkel párhuzamosan. Részletesen kibontja a mindenkori társadalmi háttér előszínpadán zajló életeket egymásba fonódásukkal együtt: az emberek kapcsolatainak alakulása, érzelmeik, értékrendjük, erkölcsi választásaik és azok alapjai állnak a regény középpontjában. Eszter három gyermek édesanyjává lesz, gondozásába tartozik férje, édesapja is, segít a tanyai internátus megszervezésében: támogatja a szellemi értékek elterjedését. A technikai újítások (férjének, apjának szenvedélye) mellett rendkívül fontos számára a gyökerek megtartása: az otthon biztosítása, a család ellátása, az élet zavartalanságának fenntartása, mindezek sorsától reá rendelt feladatok. Alakjához az élet, a termékenység jegye kapcsolható, ezért is látják Démétér istennőben antik kori elődjét (máshol Éva-párhuzamról is írnak). Minden körülmény között – életüket családtagjai közül elég sokan elherdálják: a regény címe eredetileg Őrültek volt, ami az Eszter körül élőkre vonatkozott – a csomorkányi anya és feleség etikai választásaival a közösséghez kapcsolja életét, és hozzájárul környezete virágzó-gyümölcsöző progressziójához az adott viszonyok mellett. Eszter cselekvésének mozgatórugója és termékenységének eszköze a szeretet. Szeret ok nélkül és feltételek nélkül, szereti édesapját, aki gyermekkorában elhanyagolta, férjét (Máté Józsit), aki, miután felesége iránti szerelme elillant, más nők iránti vonzódását nyilvánítja ki, szereti a családját, a lakóhelyét, otthonát, s küldetését a világban. Gondolataival és cselekedeteivel egyaránt a "földön jár", az állandóan változó politikai eszméktől szinte meg sem érintve, folyamatosan tartja fenn a biztonságot jelentő családot. Sorsszerű és a kor problémáit jelző momentum a regény végén, amint Eszter férje és két gyermeke a háború befejeztével messze kerül hazájától és az anyától, de a nagymamát unokája mellett elgondolkozva hagyja maga mögött az olvasó. A termékeny édesanya és férje mögött bizonyos értelemben megbúvó feleség sok (eddig nem említett) irodalmi alak párhuzamát veti fel, például Mrs. Ramsay (Virginia Woolf: A világítótorony).

• Irgalom (regény, 1965)

Drámái

• Bodnárné (1931)
• II. József
• VII. Gergely
• Villámfénynél
• Pusztuló magyarok (1936-1946)
• Papucshős (1938)
• Bűn (regény, 1936)

• Iszony (regény, 1947): Az Iszony című regény egy házassághoz vezető út és maga a házasság történetének elbeszélése, mely házasság megköttetett két egzisztenciálisan egymástól idegen ember között, akik őszintén vagy önáltató hazugságok által, illetve társadalmi szokások miatt, a bekövetkezett tragikus végkifejletig megmaradnak ebben az intézményben. A regény hősnője, Kárász Nelli, eredendően magányos, de legfeljebb monogám alkat: férfiak közül édesapján kívül egyedül sógora, Takaró Imre iránt mélyül el (ha nem is nagymértékben) pozitív érzelmekben. A helytelen, de szükségszerűnek tűnő választás eredményeképpen adódó házassága egyre inkább elszigeteli az emberek világában, magányával csak a természetbe fog megnyugtató módon beleilleszkedni. Önállóságának tragédiája a házasság éveiben a reá kényszerített függés, hogy önmaga fölött nem önmaga rendelkezik, hanem a házaséletre (elsősorban morális) törvény kötelezi. Maga a közösülés és ezáltal a férje iránti iszony az a lelki folyamat, amelyet a regény színes társadalomrajzzal és történetmeséléssel a háttérben Nelli által elbeszélve elemezve kifejt. Takaró Sanyi a házasság mindennapjaiban rendszeresen erőszakot követ el Nelli testén (a lelkét soha nem érinti, csupán elzárja a szabadság levegőjétől). Nelli igyekszik jó háziasszony lenni, mert ebbe fekteti az energiáját, illetve megpróbál minél rosszabb feleség lenni, bosszantani a férjét, hogy ezáltal is eltávolítsa őt magától, de ebben a törekvésében elbukik, mivel Sanyi soha nem adja fel a harmonikus házasélet megvalósítását. A férj szerelemistennőként tekint feleségére, még szerelmi praktikákat is bevet, miközben Nelli jelleme artemiszi: tiszta, szűzies, szigorú, magányosságra törekvő. A hétköznapok egyhangú keserűsége mellett a féltékenység is meggyötri a házastársakat: Jókuti tolakodva közeledik Nellihez, amit Sanyi szóvá is tesz annak ellenére, hogy megismerhette volna már felesége hűvös és tartózkodó jellemét. A házasság vége előtti időkben Sanyi a cselédlányokkal tarthat fenn kapcsolatot, emiatt Nelli még az eddigieknél is jobban, kimondhatatlanul viszolyog férjétől, nemcsak, mint férfitől, hanem, mint ösztöneitől irányított, gyenge jellemű, közönséges, öngyilkossággal fenyegető embertől is. A házasságnak Sanyi halála vet véget: betegségből lábadozva, az orvosi intés ellenére, "menyecskézni" kíván feleségével, de a közelharc (Nelli ellenáll) közben megáll a szíve, arcára Nelli éppen párnát szorít (szívinfarktus? fulladás? – nem derül ki a regényből). Kárász Nelli egyetlen igazi anya-tulajdonsága, a másokról való gondoskodás, a cenci kórházban vállalt ápolói feladat által teljesedik ki. A regény széleskörűen jellemzi a regény hősein (álszent édesanya, ügyfélkörére féltékeny orvos…) kívül az emberek közötti különféle kapcsolatokat (mások házassága, együttélések, baráti összejövetelek stb.) is. A szakirodalom Nellit Artemisz istennőn kívül többek között Anna Kareninával is párhuzamba hozza. A regény hősnője azonban egyedülálló, lelke ellenére nem marad szűz, hanem az iszony sorvasztó-építő tapasztalatát gyűjti házassága alatt, és nem találja meg a boldogságot szeretője (?) oldalán sem. Rokon vonások lehetősége Nuca, Wass Albert: A funtineli boszorkány hősnője esetén azonban fennáll: e két hősnőt egyaránt férfiak környékezik meg nemkívánatos módon, ők ellenállnak, bosszút állnak, gyermekeiknek nem eszményi anyái lesznek, megnyugvást és igazi életet a természet nyújt számukra, emberi környezetük gyanakvással figyeli őket, míg barátai is vannak, gondoskodó, gyógyító szerepet vállalnak…

• Égető Eszter (regény, 1948): A főhősnő életét kislánykorától nagymamává válásáig végigkövető regény egy élet kiteljesedését mutatja be a cselekmény történelmi horizontját jellemző politikai-szellemi eszmékkel párhuzamosan. Részletesen kibontja a mindenkori társadalmi háttér előszínpadán zajló életeket egymásba fonódásukkal együtt: az emberek kapcsolatainak alakulása, érzelmeik, értékrendjük, erkölcsi választásaik és azok alapjai állnak a regény középpontjában. Eszter három gyermek édesanyjává lesz, gondozásába tartozik férje, édesapja is, segít a tanyai internátus megszervezésében: támogatja a szellemi értékek elterjedését. A technikai újítások (férjének, apjának szenvedélye) mellett rendkívül fontos számára a gyökerek megtartása: az otthon biztosítása, a család ellátása, az élet zavartalanságának fenntartása, mindezek sorsától reá rendelt feladatok. Alakjához az élet, a termékenység jegye kapcsolható, ezért is látják Démétér istennőben antik kori elődjét (máshol Éva-párhuzamról is írnak). Minden körülmény között – életüket családtagjai közül elég sokan elherdálják: a regény címe eredetileg Őrültek volt, ami az Eszter körül élőkre vonatkozott – a csomorkányi anya és feleség etikai választásaival a közösséghez kapcsolja életét, és hozzájárul környezete virágzó-gyümölcsöző progressziójához az adott viszonyok mellett. Eszter cselekvésének mozgatórugója és termékenységének eszköze a szeretet. Szeret ok nélkül és feltételek nélkül, szereti édesapját, aki gyermekkorában elhanyagolta, férjét (Máté Józsit), aki, miután felesége iránti szerelme elillant, más nők iránti vonzódását nyilvánítja ki, szereti a családját, a lakóhelyét, otthonát, s küldetését a világban. Gondolataival és cselekedeteivel egyaránt a "földön jár", az állandóan változó politikai eszméktől szinte meg sem érintve, folyamatosan tartja fenn a biztonságot jelentő családot. Sorsszerű és a kor problémáit jelző momentum a regény végén, amint Eszter férje és két gyermeke a háború befejeztével messze kerül hazájától és az anyától, de a nagymamát unokája mellett elgondolkozva hagyja maga mögött az olvasó. A termékeny édesanya és férje mögött bizonyos értelemben megbúvó feleség sok (eddig nem említett) irodalmi alak párhuzamát veti fel, például Mrs. Ramsay (Virginia Woolf: A világítótorony).

• Irgalom (regény, 1965)

Drámái

• Bodnárné (1931)
• II. József
• VII. Gergely
• Villámfénynél
• Pusztuló magyarok (1936-1946)
• Papucshős (1938)
• Erzsébet-nap (1940-46)
• Széchenyi (1946)
• Eklézsia-megkövetés(1946)
• Husz János(1948)
• Galilei (1953)
• Az áruló (1954)
• Petőfi Mezőberényben(1954)
• Apáczai (1955)
• A két Bolyai (1961)
• Csapda
• Gandhi halála
• Nágy próféta (verses)
• Utazás(1961)
• Nagy család
• Harc a jólét ellen(1964)
• Szörnyeteg

Esszékötetei

• A minőség forradalma (1940)
• Készülődés (1941)
• Kisebbségben (1942)
• Sajkódi esték (1961)
• A kísérletező ember (1963)