Szelfi a Li Kuan Jú bulváron

Bencsik András

Vezércikk

Veszélyes dolgok ezek. Meghalt Li Kuan Jú, Szingapúr első miniszterelnöke, 91 éves korában bekövetkezett haláláig a városállam teljhatalmú vezetője, s a világ Amerikától Ausztráliáig főhajtással tiszteleg e különös, illiberális közéleti személyiség teljesítménye előtt. Van is miért. Szingapúr az ötvenes évekig nyomorúságos brit gyarmat volt, míg nem kevés hányattatás után 1965-ben elnyerte teljes függetlenségét. Mára a közel öt és fél millió lakosú szigetállam a világ egyik legerősebb gazdaságai közé tört be, ahol az egy főre jutó átlagjövedelem évente 1 millió 400 ezer forint.
Szingapúr titka egyszerű, ezért nem is igen szeretnek politikailag korrekt körökben beszélni róla. Li Kuan Jú miniszterelnök, aki megválasztásától visszavonulásáig töretlenül vezette Népi Akciópártja élén az országot, alapjában véve öt dolgot hirdetett meg és hajtatott végre rendíthetetlen szigorral: rend, tisztaság, becsület, munka, szorgalom. A szó minden értelmében. A médiát korlátok közé szorította. Tiltott és üldözött minden devianciát a homoszexualitástól a rágógumizáson át a kábítószerekig. A munkahét hatnapos lett, s a munkáltató feltétlen odaadást várt el minden dolgozójától, cserébe biztos és rendkívül magas jövedelmet ajánlott.
Az autoriter vagy korlátos demokrácia szingapúri modellje a városállam hihetetlen gazdasági eredményei ismeretében az egész világ közvéleményét foglalkoztatja, és fenemód idegesíti a válságaiból újabb válságokba vergődő liberális demokrácia romjaiba kapaszkodó politikusok hadait. Szingapúr üzenete ugyanis az, hogy az állampolgár, kire oly lelkesen hivatkoznak a liberális emberjogvédők, alapvetően harmóniára és jólétre vágyik, s ha ezt eléri, cserébe önként hajlandó azt az árat kifizetni, hogy lemond olyan úgymond kollektív jogokról, amelyek a nyugati típusú demokráciákban ma elsődlegesnek számítanak.
Lemond például a kábítószer élvezete, a káromkodás, a köpködés, a szemetelés jogáról. Lemond arról a jogról, hogy az utcán háljon és a napi piára valót koldulásból szedje össze. A közvélemény támogatja az ország szigorú törvényeit. A szingapúriak egyetértenek a drogcsempészeket sújtó halálbüntetéssel, a pornográfia tilalmával és a politikai véleménynyilvánítás korlátozásával – hopp, figyelem! –, mert cserébe virágzó gazdasági körülmények között élhetnek. A szex különböző formáinak tilalma azonban nem találkozik a lakosság akaratával. Szingapúrban ezért nyílt és törvényes a prostitúció. A szingapúriak fegyelmezettek, de nem hülyék. Különbséget tudnak tenni a pornográfia és a szex között. És lazítani nekik is kell.
Szingapúrban a törvénysértést botozással, súlyosabb esetben halállal büntetik. És mégsem tüntetnek Soros-pénzen tartott civil szervezetek Szingapúr utcáin, pedig itt aztán volna miért. Legfőképpen azért nem, mert előbb jól megbotoznák őket, utána meg úgy kirúgnák az országból, hogy a lábuk sem érné a földet. És mégis, bármennyire szörnyű kimondani, a szingapúriak – kínaiak, malájok, indiaiak és a többiek – boldogok. Jól érzik magukat. És minden választáson a Népi Akciópártra szavaznak. Nem mintha volna másik párt is… Most egyébként Li Kuan Jú fia, Li Hszien Lung a miniszterelnök.
Hogy jön mindez ide? Hát csak úgy, hogy ide jön. Pontosabban szólva: vagy ide jön ez a modell, vagy Európa megszűnik létezni. Azért lesz majd Li Kuan Jú bulvár az unió fővárosában, mert ha nem lesz, akkor bulvár sem lesz.