A periférián élni, s megmaradni

Egyetlen célja volt, méltósággal és emberséggel felülkerekedni sorsa nehézségein.

-Katalin céltalanul bolyongott a városban,torkát elszorította a félelem.
Nem tudta kifizetni a lakbérét,két napot kapott arra, hogy előteremtse a hiányzó összeget.Dolgozik, de nincs bejelentve s a munkahelyén ért baleset tíz napra keresőképtelenné tette.
Ez az összeg hiányzott, ami ekkor kiesett. Sokat kesergett már azon hogy nem tud lakást venni, mert nem hitelképes.,pedig a lakbérként kifizetett összeget a saját lakás hitelének törlesztésére fordítaná inkább.
Most, erről sem tudott már gondolkodni, csak ment, meg sem látva az ünnepibe öltöztetett város gazdag pompáját.
Megállt egy tíz emeletes ház előtt,majd becsöngetett egy gyermekkori ismerőséhez.Egy pillanatig elfelejtkezett saját nyomorúságáról s a jó érzés hulláma töltötte el ahogy ott állt a meleg, aranyszínű fényben.
Klári, affektált közvetlenséggel fogadta.
Ülj le...várj egy percet. Katalin leült az asztal mellé, és körül nézett. Ebben a lakásban van valami nagyúri, ilyen fény csak a gazdagoknál lehet.
Ebben az édes, kéjes érzésben lehunyta szemét, s egy pillanatig nem gondolt semmire.
Ahogy visszajött Klári, egymásra néztek.
Egész jól festett, akárcsak a lakása. Azt is észrevette Klárin, hogy a szemhéj kissé puffadt, mint aki jól táplálkozik,sokat alszik,és nincsenek gondjai.
Ez a dagadt szemhéj valami alamuszi kifejezést kölcsönzött az arcának.
Mit szólsz? Tetszik a lakásom?
Kati, igazán nem irigy természet, de ebben a pillanatban irigység emésztette.
Úgy érezte, arca megnyúlik, szinte egycsapásra megsoványodik s ez képtelenné tette arra, hogy mosolyogjon, s valami kedves szóval válaszoljon.
Valamilyen gonoszságot szeretett volna odamondani neki, szerette volna megsérteni, megalázni- mint ahogy vele ezt oly sokszor tették már mások;egyszóval, megkeseríteni az örömét.Szerencsére ez az érzés nem tartott sokáig.
Lelke mélyén mindaz a jóság, amire képes volt, máris felgerjedt s támadásba lendült az irigység ellen. Lelki szemeivel látta,ahogy Klári első ízben belép új lakásába és tapsol örömében.
Ebben a pillanatban az irigység minden fagyossága és bénultsága már el is hagyta arcát.
-Iszol egy korty likőrt?-kérdezte Klári hanyagul.
-tudod, mostantól kezdve nem járhatunk úgy össze....
Értelek-mondta Katalin a rosszindulat vagy keserűség minden árnyalata nélkül.
Légy nyugodt-mondta szelíden; nem látsz többé....ma is csak azért jöttem,hogy megtudjam:mi van veled.
-Ezután lehajtott fővel ment lefelé a lépcsőn.Kint, már teljesen besötétedett.Hirtelen éles szél kapta oldalba,s hideg,ritkás, szúró cseppek spricceltek az arcába.
Átvágott néhány háztömb között s az egyik ház tövében két ember kuporgott összegömbölyödve.
egyikük motyogott valamit. A másik, aki most feléje fordult,az maradt néma és értetlenül nézte.Arca a szeplők alatt, halálosan fehér volt.
Rosszul érzi magát?
A másik szólalt meg helyette,hangja barátságtalan volt,értelmetlen hang, rossz ízű lehelet vágott ki a száján.Szürke arca már amúgy is sárgán fénylett a sötétben, megkeményedett,s ráncai vágtak, mint a száraz fának.
Katalint, mintha áramütés rázta volna meg,úgy villant arcára a döbbenet.Úristen!.....
Ordított valami iszonyú, vak gyanú tébolyában. Kis híján én is ide juthatok?!
Rémülten tovább indult.
Elhagyott még három nagy házat, néhány keresztutcát,nyugalom áradt szét város szerte.
-Aztán, valami mégis történhetett. Felemelte tekintetét, s nem messze az egyik ház előtt sötét tömegett vett észre.

Mi az?... Mi történt?... kérdezte lihegve a ház körül tolongó tömeg szélén álló emberektől.

Nem tudni pontosan-válaszolt egyikük,egy sapka és kabát nélküli szöszke legényke,aki egy kerékpárt tartott kormányánál fogva,- valaki levetette magát a ház tetejéről.
A rendőrök már a tetőn vannak.
Utat tört magának Kati a csődületben s némi tülekedés árán bejutott a tömeg elé. Egy oszlop tövében, lepellel letakart test feküdt. Mindenki egy irányba nézett, ő is arra fordult s akkor meglátta, mit néznek: egy fekete cipős lábat, mely kilátszott a lepel alól.Elhaló hangon odaszólt annak, aki mögötte állt:-menjünk haza! és hátrafordult:ismeretlen arc meredt rá elképedve.
Siófok,2007.december 26.