Boldog Karácsonyt mindenkinek

Kedves Olvasóink!

Fogadják szeretettel jókívánságaimat Karácsony napján.

Szabó Piroska

Példa értékű: Hogyan él a nép?

A példa értékű sorozatot Szabó Dezső író,tanár újságíró kezdeményezésével folytatom.
Bár más korszak, de ma is aktuális, ha nem teljesen a parasztság-illetve a magyar mezőgazdaság problémáit öleli is fel.

Az ismert írók közül Szabó Dezső volt az első, aki az ifjúságot a parasztság életviszonyai megismerésére serkentette.
1923-ban felszólította a fiatalokat:"Menjetek szét a magyar falvakba.Járjatok szét a magyar parasztok között.Éljétek mindennapját, beszéljétek beszédét,figyeljétek meg élete minden rezdülését.
Szívjátok tele tüdőtöket a lelkével....
A magyar paraszt legyen akaratotok ereje,küzdelmeitek egysége, harcotok hite.
Itt, minden igaz építés alapja a magyar paraszt.És sírboltot épít a magyarságnak mindenki, aki nem erre az alapra épít....Minden harcnak egy célja:visszafizetni Magyarországot a magyar parasztnak.
Az ő honfoglalása,az ő győzelme a mi munkánk örökkévalósága".

Ne zavarjon meg senkit e programból sugárzó szónoki hév és szenvedély,Szabó Dezső az elsők között tapintott rá arra az igazságra, hogy az alapos ismeretek és a helyszínen szerzett élmények nélkül minden országmentő politika kudarcra van ítélve.

Példa értékű

Közírónak lenni: az emberiség nagy közös magánügyéről írandó, közérdekű írás(publicisztika) vállalni, közírói lelkiismerete szerint a hivatás parancsát, a banalitásnak bélyegzett nagy igazságok, a nagy sérelmek kimondását.
A publicisztika az értelmezés és a meggyőzés szándékával formált, a sajtóban nyilvánosságra hozott vélemény.Nyilvános közbeszéd.
Állásfoglalás, amely a szerző,illetve a lap véleményét közvetíti az olvasónak.

A publicisztika klasszikusainak dolgozatai azt bizonyítják, hogy az időszerű, a társadalom legégetőbb gondjait megfogalmazó,feszítő konfliktusaiban állást foglaló írások a legmaradandóbbak is. Azok az írások, amelyek a külső világról számolnak be;megjegyzések az egyetemesről,az emberiség nagy, közös magánügyéről.Ez volna a publicista dolga, a "közíróé".Azé, aki az esztétikai lehetőségeken túl lévő, banalitással is fenyegető nagy igazságok,közös sérelmek és fájdalmak kimondására,lejegyzésére is vállalkozik.

Nem hiszem, hogy Bálint Györgynek igaza van abban, hogy a segélykiáltásoknak"nincsenek stiláris változatai".
Hiszen az ő idejében, a fasizmus fenyegetése, növekvő szorítása közben bebizonyosodott, hogy Thomas Mann Európát éberségre intő flippikáitól Zsolt Béla következetesen érvelő meditációján keresztül, Bálint Györgynek az érzelmek húrján is játszó, személyes empátiáról tanúskodó, olykor költői magasságokba emelkedő jegyzetéig-milyen széles a skála. Közös, csak a felelősségérzet és az állásfoglalás egyértelműsége. Mert a kor nagy nagy publicistái mind az emberért szóltak az embertelenségben.
Az írók jelenléte, felelősségvállalása a sajtóban olyan hazai hagyomány, amely ellen a XX.század eleje óta berzenkedtek, vitatták helyénvalóságát.de ma is erőssége lehetne a magyar sajtónak.
Esterházy Péterről igazán nem mondható, hogy szépírói kudarcai vagy megélhetési gondok sodorták volna a hírlapírás felé.
Esterházy a rendszerváltás hullámverésében lépett ki a jelenségek sűrűjében felhúzott elefántcsonttornyából,hogy kimondja,amit fontosnak, közérdekűnek tart.Függetlenül attól, hogy a torony körül őgyelgők mit várnak tőle.Kimondta, hogyha egyszer el van rontva az országdolga, nem biztos ,hogy elrontották, az is lehet, hogy elrontottuk. Esterházy gátlástalanul bátor. A Hitelben, az Élet és Irodalomban,illetve ma már több kötetben is olvasható újságcikkei minden nagyképűség nélkül viselt szellemi fölényről, elkötelezetten demokratikus gondolkodásról,mindig célba találó iróniáról és kifogyhatatlan nyelvi ötletességről tanúskodnak. Ki meri mondani, hogy hiába köt valaki a tolla hegyére is piros-fehér-zöld pántlikát, azzal ugyanúgy nem lehet írni, mintha sarló-kalapács lenne ott, vagy sábeszdekli. A toll hegyén -egy kevés téntának kell lenni, és persze megfelelő témának.
Folytathatnánk a szemléltetést pályatársak publicisztikai leckéivel,barátok, kollégák példaadó,tanulmányozásra érdemes írásaival.
Néhányat mégis kiemelnék.

A fiatal Ady Endre-ismeretlen vidéki hírlapíró-publicisztikája: verseivel egyenértékű prófécia.
Amiben minden kortársáénál különb,az a társadalom és a közélet lényeges kérdéseiben való eligazodás biztonsága, a politikai felelősségvállalás és morális szenvedély elválaszthatatlan egysége. A napi aktualitás és a történelmi időszerűség csak utólag válik el: a magyar ugar helytartóit, a sötétség lovagjait támadó sajtóflippikák sorozatban kordokumentumokká szerveződnek,újságírói életművé kerekednek.
A megújuló politikai csatákban a költő politikus racionális érvekkel és az olvasók közönyét olvasztó,forró indulatokkal vív. A hétköznapok apró igazságtalanságaiban,az osotbaság eltitkolhatatlan tüneteiben is felfedezi a feltartózhatatlan társadalmi bomlás, fenyegető rothadás szimptómáit. A cikkekben éppen úgy jelen van a költő magyarságélménye,elhivatottsága, mint a nagy versekben.
Mellette, mögötte és utána is olyan publicisták következnek, akik ha rangban nem is, a mesterség dolgában követhetők. Megfigyelhető, hogy vannak, akik elsősorban az értelemre, míg mások az érzelemre hatnak.

Érdemes megemlíteni Zsolt bélát, a magyar polgári radikalizmus egyik legismertebb publicistáját,aki eltökélten kerülte nemcsak a pátoszt,de az érzelmeket korbácsoló,nagy szavakat is. Kiváló stiliszta volt,mégis újraolvasva kötetbe gyűjtött írásait ( A végzetes toll 1993).
Úgy tűnik, nem szándékoltan egyszerű,szinte eszköztelen kifejezésmódjával,inkább bölcsen megválogatott és logikusan csoportosított érveivel óhajtott hatni.Akár egyes vagy többes szám első személyben szólt, akár párbeszédes vagy levélformát választott gondolatainak, mindig a meggyőzés szenvedélye, a fasizmus fenyegető veszedelmét leleplező szándék vezette.

Érdekes tanulságot kínál egy másik meggyőződéses humanista hírlapírónak a harmincas évek elején, a fasizmus előretörése ellen írott cikkeivel való összevetés.
Móra Ferenc, aki vezércikkíróként is maga teremtett műfajt önmagának, a ráció logikáján túl a szimbólumok szuggesztivitásában bízik.
Vak ország alattvalóinak szabadságküzdelmét idézi a vezércikkében a mese, ami a fasizmus fenyegette, önmagukat kiszolgáltatottnak,tehetetlennek és vaknak érző emberek biztatását szolgálja. (A hajnal ellen).
Régi, gyerekkori játékot idéz, amikor sínekre helyezett krajcárral próbálták kisiklatni a vonatot, de a várt szenzáció soha nem következett be, mint ahogy a demokrácia kincses vonatát kisiklatni készülő diktátoroknak sem sikerülhet- a szerző reményei szerint -feltartóztatni vagy visszafordítani az emberiségnek azt a vonatát,amelynek "világosság a végállomása".

A periférián élni, s megmaradni

Egyetlen célja volt, méltósággal és emberséggel felülkerekedni sorsa nehézségein.

-Katalin céltalanul bolyongott a városban,torkát elszorította a félelem.
Nem tudta kifizetni a lakbérét,két napot kapott arra, hogy előteremtse a hiányzó összeget.Dolgozik, de nincs bejelentve s a munkahelyén ért baleset tíz napra keresőképtelenné tette.
Ez az összeg hiányzott, ami ekkor kiesett. Sokat kesergett már azon hogy nem tud lakást venni, mert nem hitelképes.,pedig a lakbérként kifizetett összeget a saját lakás hitelének törlesztésére fordítaná inkább.
Most, erről sem tudott már gondolkodni, csak ment, meg sem látva az ünnepibe öltöztetett város gazdag pompáját.
Megállt egy tíz emeletes ház előtt,majd becsöngetett egy gyermekkori ismerőséhez.Egy pillanatig elfelejtkezett saját nyomorúságáról s a jó érzés hulláma töltötte el ahogy ott állt a meleg, aranyszínű fényben.
Klári, affektált közvetlenséggel fogadta.
Ülj le...várj egy percet. Katalin leült az asztal mellé, és körül nézett. Ebben a lakásban van valami nagyúri, ilyen fény csak a gazdagoknál lehet.
Ebben az édes, kéjes érzésben lehunyta szemét, s egy pillanatig nem gondolt semmire.
Ahogy visszajött Klári, egymásra néztek.
Egész jól festett, akárcsak a lakása. Azt is észrevette Klárin, hogy a szemhéj kissé puffadt, mint aki jól táplálkozik,sokat alszik,és nincsenek gondjai.
Ez a dagadt szemhéj valami alamuszi kifejezést kölcsönzött az arcának.
Mit szólsz? Tetszik a lakásom?
Kati, igazán nem irigy természet, de ebben a pillanatban irigység emésztette.
Úgy érezte, arca megnyúlik, szinte egycsapásra megsoványodik s ez képtelenné tette arra, hogy mosolyogjon, s valami kedves szóval válaszoljon.
Valamilyen gonoszságot szeretett volna odamondani neki, szerette volna megsérteni, megalázni- mint ahogy vele ezt oly sokszor tették már mások;egyszóval, megkeseríteni az örömét.Szerencsére ez az érzés nem tartott sokáig.
Lelke mélyén mindaz a jóság, amire képes volt, máris felgerjedt s támadásba lendült az irigység ellen. Lelki szemeivel látta,ahogy Klári első ízben belép új lakásába és tapsol örömében.
Ebben a pillanatban az irigység minden fagyossága és bénultsága már el is hagyta arcát.
-Iszol egy korty likőrt?-kérdezte Klári hanyagul.
-tudod, mostantól kezdve nem járhatunk úgy össze....
Értelek-mondta Katalin a rosszindulat vagy keserűség minden árnyalata nélkül.
Légy nyugodt-mondta szelíden; nem látsz többé....ma is csak azért jöttem,hogy megtudjam:mi van veled.
-Ezután lehajtott fővel ment lefelé a lépcsőn.Kint, már teljesen besötétedett.Hirtelen éles szél kapta oldalba,s hideg,ritkás, szúró cseppek spricceltek az arcába.
Átvágott néhány háztömb között s az egyik ház tövében két ember kuporgott összegömbölyödve.
egyikük motyogott valamit. A másik, aki most feléje fordult,az maradt néma és értetlenül nézte.Arca a szeplők alatt, halálosan fehér volt.
Rosszul érzi magát?
A másik szólalt meg helyette,hangja barátságtalan volt,értelmetlen hang, rossz ízű lehelet vágott ki a száján.Szürke arca már amúgy is sárgán fénylett a sötétben, megkeményedett,s ráncai vágtak, mint a száraz fának.
Katalint, mintha áramütés rázta volna meg,úgy villant arcára a döbbenet.Úristen!.....
Ordított valami iszonyú, vak gyanú tébolyában. Kis híján én is ide juthatok?!
Rémülten tovább indult.
Elhagyott még három nagy házat, néhány keresztutcát,nyugalom áradt szét város szerte.
-Aztán, valami mégis történhetett. Felemelte tekintetét, s nem messze az egyik ház előtt sötét tömegett vett észre.

Mi az?... Mi történt?... kérdezte lihegve a ház körül tolongó tömeg szélén álló emberektől.

Nem tudni pontosan-válaszolt egyikük,egy sapka és kabát nélküli szöszke legényke,aki egy kerékpárt tartott kormányánál fogva,- valaki levetette magát a ház tetejéről.
A rendőrök már a tetőn vannak.
Utat tört magának Kati a csődületben s némi tülekedés árán bejutott a tömeg elé. Egy oszlop tövében, lepellel letakart test feküdt. Mindenki egy irányba nézett, ő is arra fordult s akkor meglátta, mit néznek: egy fekete cipős lábat, mely kilátszott a lepel alól.Elhaló hangon odaszólt annak, aki mögötte állt:-menjünk haza! és hátrafordult:ismeretlen arc meredt rá elképedve.
Siófok,2007.december 26.

Példa értékű

Különböző körülmények megnehezítik, hogy e munkát a teljesség igényével alátámasszam és szakirodalmi utalásokkal ellássam. Nem mulaszthatom el azonban, hogy számot adjak azokról a főbb szellemi impulzusokról, amelyek e munka létrejöttében közrehatnak.

Jelentős indíttatást nyertem Huszár Tibor -Találkozások című munkájából, melyet olvasva, találkoztam a népi mozgalom jelentős tagjainak visszaemlékezéseivel.
Felkeltve érdeklődésemet, anyagot gyűjtve hozzáláttam a "Példa értékű" sorozathoz.


A magyar történelemben eddig három alkalommal támadt olyan széleskörű és jelentős társadalmi háttérrel rendelkező mozgalom, amely a fejlődéstől való elmaradottság megszüntetésére és a korral való lépéstartásra törekedett.
A 19.század első felében a magyar nemesség legjobbjai vállalkoztak arra, hogy a felvilágosodás és szabadelvűség eszméi alapján az országot a reformok útjára vezessék és önállóságát kivívják.

E század elejének haladó nemzedéke az iparosodás, a polgárosodás és városiasodás jelszavával a nyugat- európaival párhuzamos fejlődést kívánt elindítani.

Végül, a harmadik reformnemzedék a 20. század harmincas éveitől, a népiség eszméjének jegyében nem kevesebbet akart, mint az addig hátrányosan megkülömböztetett társadalmi rétegeket a politikai nemzetbe beemelni és ezáltal a magyar nemzet egyenlőségén és szabadságon alapuló egységét megteremteni.

-A népi mozgalom múltja azt mutatja,hogy mindig bölcsen alkalmazkodott a történelmi helyzethez melyben működését kifejtette és élt azokkal a lehetőségekkel, amelyeket örökölt adottságok és pillanatnyi körülmények kínáltak. Első szakaszában 1930 és 1944 között- az írók jelentős műveket alkottak, felvirágoztatták a szociográfiai irodalmat, megindították a falukutatást, kiépítették szervezeteiket és intézményeiket, eleven mozgalmat teremtettek és jelentős ellenzéki vállalkozásba fogtak. ebben az időben alakultak ki a népiség eszméjének fő összetevői. 1945 és 1956 között a népiek egy része-szerény szereppel és befojással- a fennálló hatalom sáncai között helyezkedett el. A koalícióban tevékenykedő írók és politikusok megkísérelték programjaikat a gyakorlatba átültetni és megismerkedtek a szövetségi keretben folyó demokratikus összjátékkal. A népiek később átélték eszméik kiszorítását a közgondolkodásból és teljes félreállításukat mind politikai nmind a szellemi életben.Végül tanúi voltak egy rövid időre szóló fellendülésnek és újbóli letaglózásnak, immár súlyosabb hatásokkal és következményekkel. Az 1956-os forradalmat követő években a népi mozgalom (máig is tartó) harmadik szakaszában -tudomásul kellett venniük,hogy a népiség által ihletett önnálló politikára nincs lehetőségük. A forradalom utáni magyarországi vezetőréteg azonban átvette a hatalmi eszközökkel legyőzött és önállóságától megfosztott népi mozgalom néhány gondolatát és törekvését.
A népi íróknak és politikusoknak a társadalmat nem sikerült megváltoztatniuk, de ők és híveik nem kis elégtétellel állapíthatják meg, hogy nélkülük a hatalom bírtokosai kevésbé ügyeltek volna a lakosság nemzeti és egyéni érdekeire, igényeire és törekvéseire.
-A népiség feladatát még nem végezte el és vélját sem érte el. Ma is van tehát létjogosultsága.Persze, ha szervezett verőnek és világos körvonalakkal kirajzolódó mozgalomnak tekintjük,nem része a mai magyar politikai berendezkedésnek és intézményrendszernek.
Időszerűsége és ihlető ereje is aligha lenne,ha merőben csak a parasztságra és azon belül a szegényparasztságra korlátozódnék érdeklődése.
-A népi mozgalomban-és ezt eddigi története érzékelteti-a szegényparasztság sorsával való törődés csak feladatainak egyike volt.






Az egész nemzet érdekelte és foglalkoztatta.A társadalom és a kor majd minden kérdésére igyekezett választ adni.
Amíg ilyen kérdések és ügyek időszerűek,amíg nem születik a lakosság minden rétegét kielégítő nemzeti program, a népiség lehetséges alternatívaként a mai magyar életből sem iktatható ki. Bibó István hasonló megfontolásból látott esélyeket a népiség továbbélésére. szerinte a népiségben szó volt "a világ összes aktuális kérdéseinek egy bizonyos fajta felfogásáról, méghozzá egy olyanfajta felfogásról,amely a világot ma uraló ellentéteknek a termékenységén túlmutat és egy sor feleletet tartalmaz olyan kérdésekre, amelyeket ma a harmadik világban sem innen, sem onnan kielégítő válasz nem érkezik, akkor a népi mozgalom aktualitása és inspiráló hatása semmiképpen nem tekinthető lezártnak, még, ha nem is reá való hivatkozással jelentkezik ezeknek a gondolatoknak az érvényesülése."
Nem kell azonban e gondolatokban csupán harmadik világbeli esenményeket látnunk, magyar tapasztalatok is nyílt vagy rejtett hatását igazolják. Egyéni és közösségi cselekedeteket befolyásolhat.
Mai lappangó állapotából,különösen válságos pillanatokban ismét az emberi tudat előterébe hatolhat, mivel kórmegállapításai és gyógymódjai nem a társadalomra általában, hanem a magyar társadalomra vonatkoznak.


-A sorozat minden szerdán megjelenik.
A következő alcím:A kezdet.

szabó piroska bejegyzése